Örök Telihold 11.fejezet - Kíváncsiság

Twilight Fanfiction
Örök Telihold

11.fejezet- Kíváncsiság

Idegesen ültem le az asztalhoz. Remegtem volna, de hirtelen ötlettől vezérelve mégis felálltam és járkálni kezdtem. Jasper összehúzott szemöldökkel figyelte minden mozdulatom.

"Kérlek" könyörögtem topáz szemeibe mélyedve.
"Próbálkozom" hangja türelmetlenül csengett.

Mind ott ültek az antik étkezőasztalnál, kivéve Renesmeét.
"Hol... ?" kezdtem a kérdést.
"Elment" hallottam Edward hangját.
Bella egy vastag könyvvel a kezében bűnbánóan nézett rám.
"Úgy gondoltam, hogy jobb ha nincs itt, ha esetleg valami olyasmi hangzik el... és Charlie is szerette volna látni."
"Charlie?"
"Az apám."

Folytattam a járkálást. Talán jobb is, hogy nincs itt, bár sajnálom is. Ő biztos meg tudna nyugtatni.
"Alice, mindent elmondtál?"
"Igen, naná!"
"Akkor kezdhetjük. Balról jobbra. Esme kezd. Nem kell finomkodni, teljesen őszinte leszek."

"Nem kell ezt csinálnod" fogta meg a kezemet forró kézfejével Seth.
Nyugodtabb lettem.

"Szeretném."
"Dehogyis szeretnéd. Csak rád kell nézni" mondta cinkosan vigyorogva.
"Csak izgulok."

Féltő tekintete minden kétségemet elmosta. Elég erősek az érzései ahhoz, hogy az igazsággal együtt is szeressen.

"Minden rendben lesz" mondtam sokkal inkább magamnak mint neki.
"Esme?" hangom engem is meglepett. Erős volt, elszánt és gyönyörű. "Kérdezhetsz bármit."

Nem jött válasz. Becsuktam a szemeim. Harminc másodpercet vártam, hallgattam Seth és Jacob szívének ütemes dobogását.
Emmett dobolni kezdett az ujjaival. Türelmetlenek vagyunk?

Esmére pillantottam. Mozdulatlanul nézett maga elé, mint aki épp nem közöttünk jár.
"Még nem döntöttél?" nyugodt megértéssel ejtettem ki minden egyes szót.
"Sajnálom." Gyönyörű tekintete bocsánatért esedezett.
"Ugyan már" legyintettem. "Várhatunk még pár percet, addig a többiek is eldönthetik."

Csukott szemmel Seth vállaira tettem a kezem. Éreztem ahogy libabőrös lesz. Megpróbáltam elkapni, de utánanyúlt és megcsókolta.

Hogy lehetnék én a legtökéletesebb pár a számára, ha egyetlen érintésemet se bírja ki? Ha egy apró csókomtól is a hideg rázná? Hogy szerethet egy gyilkost? Azt, aki ártatlan emberek vérét szívta mértéktelenül míg hozzá nem szokott az emberi étel ízéhez? Hogy lehetsz ilyen vak Seth? A szerelem vak és süket és érzéketlen? Nem erről az érzésről tartják, hogy a legfelemelőbb, legcsodálatraméltóbb, legönzetlenebb és önzőbb érzés az egész világon?

"Eszembe jutott egy" szakította félbe kétkedő kérdéseim özönét Esme.
"Halljuk."
"Szóval... voltál már szerelmes?"

Seth teste megremegett és vetett rám egy hanyagnak szánt oldalpillantást.

"Egyszer. Régen."
"És mi történt?"
"Meghalt."
"Úgy értsem ember volt?"
"Nem. Fantasztikus vámpír volt. De mikor a mesterem rájött, hogy egymásba szerettünk, félt, hogy elvonja a figyelmem a tanulástól, hogy elhagyom őt... így végzett vele."
"Ez szomorú."
"Az élet megy tovább. Vagyis az öröklét."

Hangomban egy csepp szomorúság se bujkált, ami miatt mardosott a bűntudat. Tényleg ennyire boldog lennék, hogy minden más érzés el sem hatolhat fagyos szívemig?

"Te jössz Rosalie. Én megkaptam a válaszom. Még többet is" hallottam Esme bársonyos hangját.

Rosalie hátradobta csillogó szőke fürtjeit majd szelíd hangon kérdezett:
"Nem akartál soha ember lenni?"

A kérdés meglepett. Soha nem akartam ember lenni. Soha nem voltam az. Nem tudom, milyen halandónak lenni, úgy élni.

"Nem. Soha. Képtelen lennék rá."
Most Rosalie-n volt a meglepődés sora.
"Soha?"
"Soha de soha. Nem tudom, hogyan kell."
"És ami a halandósággal jár?"
"Mire gondolsz?"
"Gyerekekre" hangja annyira megtört és mégis annyira gyönyörű volt és olyan valószínűtlen volt tőle. Ennyi vágyat még soha nem hallottam egyetlen szóban.

Hogy én mint anya? Erre se gondoltam még soha. Anya? ÉN? ANYA? Egy gyerek?

"Úgy érzem, én magam vagyok a gyerek. Lehetetlenül rossz anya lennék."
"Ezt te sem gondolhatod komolyan" szólt közbe Bella.
"Infantilis anya lennék."
"A kor nem akadály. Én is fiatalnak tartom magam az anyasághoz, de minden percét élvezem. És nem tartom magam rossz anyának."
"De te valószínűleg mindig is komoly voltál. Míg én... soha."

"Én jövök! Én jövök!"
Emmett szokásszerűen kimondja amit gondol, mérlegelés nélkül.
"Tessék Emmett?"
"Engem az érdekel, hogyan tudtál legyőzni?"
Olyan kiszámítható vagy.
"Egy vámpír annál erősebb, minél több benne az emberi vér. Én félig ember, félig vámpír vagyok. A vérem ugyan nem kering a testemben, mivel nem dobog szívem, de attól még jelen van, és ez elég."

"Holnap este bunyó" kacsintott rám, jelezve, hogy ezzel befejezettnek tekinti a témát.
Várakozóan tekintettem Jasperre. Ő mire lesz kíváncsi?

Örök Telihold 10.fejezet -Ebéd

Twilight Fanfiction

Örök Telihold

10.fejezet - Ebéd

Élveztem a futást Seth-tel és Edwarddal. Jólesett nézni őket, ahogy igazodnak egymás mozdulataihoz, versenyeznek, elmerülnek a sebesség mámorában. Meglepő érzéseket produkált bennem Seth. Egyetlen pillantásával felkavarta az egész világomat. Életemben először vagyok szerelmes, és milyen lehetetlen érzés! Egyszerre borzasztóan boldog és kíméletlenül elszomorító. Boldog vagyok, mert viszont szeret és velem van, de ha egy pillanatra is szem elől tévesztem, a hiánya olyan űrt okoz bennem, amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik.

És még egy érzést megtapasztaltam. Valahányszor Edwardra figyelt és vele szórakozott, mellőzöttnek éreztem magam. Irigyeltem minden pillanatot amit nem velem töltött. Irigyeltem az összes Cullent, az összes farkast. Irigy voltam Forksra és La Pushra, az összes lakosára, mert előttem megismerhették őt. Rá kellett jönnöm, féltékeny vagyok a világra.

Csak két órába telt visszaérni a házhoz. A déli hőség álmosító jeleit fedeztem fel a tikkadt Seth-en, aki amint a Cullen házhoz értünk,egy bokor mögött átalakult, majd elrohant a család konyhájába. Tisztán lehetett hallani minden egyes kortyot amit lenyelt.

Szégyenkezve léptem be. Olyan hülye voltam! Micsoda ostoba kirohanás volt ez tőlem! Muszáj kiengesztelnem őket.. és már van is egy ötletem.

Miért is lepődtem meg amikor megláttam Alice-t a lépcsőn letáncolva elém sietni?

"Nekem tetszik az ötleted, szólok a többieknek és kezdhetjük is!"
"De Alice!" mindig elfelejtem, hogy a jövőbe lát." Máris?"
"Igen. Mire várjunk?"
"Öhm, oké rendben, csak tudod... megéheztem."
"Úgy érted szomjas vagy?"
"Nem, éhes."
"Ohh,." Szemmel láthatóan megleptem. Megint.
"Alice, most hogyhogy nem zavarja a képességed, hogy vérfarkasok vannak a házban?"
"Nem látok semmit, az előbb csak rád koncentráltam és magamra, így láttam meg, hogy mire készülsz."
"Bonyolultan hangzik."
"Nehezebb így összeszedegetni a morzsákat, az már biztos. De ne tereld el a szót, hívom a többieket."

Lemondóan felsóhajtottam és legyintettem egyet a kezemmel. A felkavart levegő Alice édes illatát hozta magával, keveredve Jacob és Seth érdes illatával. Mégsem nevezhetem farkasszagnak! Életem, akarom mondani létezésem párjára nem gondolhatok valami büdös dologként!

Nem bírtam magammal, csak egy pillantást hagy vessek rá. Muszáj látnom. Csak egy ici-pici pillanatra láthassam az arcát. Hangtalanul a konyha ajtajához siettem és óvatosan bekukucskáltam.

Seth épp a hűtőt rámolta ki, ami teli volt mindenféle mirelit zöldséggel és nyers hússal. A Cullenek ezek szerint számítanak az éhes farkasok sáskajárására. Mindenfélét pakolt ki, amiket ha mind összeeszi, annak igencsak hasmars lesz a vége.

Minden erőfeszítésem ellenére felkuncogtam. Mellettem Alice jelent meg, aki amint meglátta az ételekkel bajlódó Seth-et angyali kuncogásba kezdett.

Nem kell gondolatolvasás, vagy jövőbelátás ahhoz, hogy tudjam mit fogunk Alice-szel tenni. Szelíd erőszakkal nyomtam a megilletődött, éhező Seth-et az ebédlőasztal egyik székére, miközben Alice kiválogatta az ebéd hozzávalóit. Segítettem főzni és együtt nevetgéltünk valahányszor haragosan követelőzött a farkasom gyomra.

"Mindjárt, mindjárt!" Alice már tűkön ült. Ő lenne az egyetlen türelmetlen vámpír?
"Nagyon jó illata van" szagolt át a vállunk fölött Seth.
"Hé. Helyedre. Nem mész innen!"
"Mi vagyok én? Kutya?"
"Nem. Csak neveletlen farkaskölyök."
"Emmeline, kölyöknek nézel?" mélybarna szemei szenvedően csillogtak. Megéreztem a hangjában a szorongást.

Hogyan is tudnék többé gyerekként tekinteni rád? Butuskám...

"Nem nézel ki kölyöknek" mértem végig, " de ha tudnád én milyen idős vagyok..."
"Miért milyen idős vagy?"
"Maradjunk annyiban, hogy többször annyi mint te."
"Nem fogod elárulni igaz?"
"Ilyet kérdezni egy nőtől, szemtelenség."

Színpadiasan felhúztam az orrom, megjátszva a sértődöttet. Hirtelen eszembe jutott valami.
"Elmesélted a többieknek az ötletem Alice?"
"Igen, egy fél óra múlva mindenki itt lesz."
"Miféle ötletről van szó?" kérdezte Seth.
"Emmeline törleszteni akar. Bár erre semmi szükség. Esme már attól a csillagok közt járt, hogy visszajöttél."

Ó, drága, kedves Esme! Túlontúl megbocsátó vagy.

"Törlesztés? Hogyan?"
"Majd meglátod farkaskölyök" feleltem mosolyogva miközben éreztem, hogy a gyomrom bukfencet hány az idegességtől. Minden éhségem elszállt. Egy falat emberi étel se csúszott volna le a torkomon.

"Ebéd!" kiáltotta boldogságtól elragadtatott hangon Alice.
Seth elé pakoltuk az összes elkészített fogást. Levestől a főételen át a desszertig, amikor Jacob viharzott be és ült az asztalhoz. Alice azonnal kerített még egy terítéket.

Bármennyire is ideges voltam, Alice desszertjébe muszáj volt belekóstolnom, de ezért Jacobbal kellett élet-halál villaharcot vívnom. De végülis ilyen édes eperkelyhet még soha nem kóstoltam.

Amint a srácok jóllakottan hátradőltek a székükben, a teljes, csodálatos Cullen család szállingózott be és ült le az asztalhoz.

Jeges zuhanyként futott végig rajtam az idegesség, teljesen megbénultam.

Kezdődik.

Örök Teihold 9.fejezet Könnyes kérdések

Twilight fanfiction

Örök Telihold

9.fejezet- Könnyes kérdések

Eltűntek a szemem elől. Nyugalom.
Mi ez az érzés? Valami furcsa villanás a szívemig hatolt.

Kopogtatnak.
Micsoda udvariasság. Mindenki tudja, hogy jönnek, nehéz lenne nem észrevenni...

Renesmee boldogan várta a karomban a szobába lépőket. Először Jacob lépett be, mögötte a világ legkedvesebb szemeinek tulajdonosával.

Letettem Nessie-t, aki kecsesen Jacobhoz táncolt. A másik férfi rám se nézett, nem úgy tűnt, hogy tud a létezésemről.

Éreztem hogy az üvegkalitka amiben éltem megreped és szilánkokra törik. Ott álltam meztelenül, kivédhetetlenül eltelítve egy idegen, soha nem tapasztalt érzéssel, amely egyszerre akart darabokra szaggatni, változtatta meg az egész világom és tett teljes egésszé.

Csillogó fekete haja, akár Jacobé az égnek meredt. Sötét bőre kiemelte csodaszép sötétbarna szemeit. Egész lényéből áradt valami megmagyarázhatatlan érzés, amely nem eresztett. Minden bolygó körülötte forgott, minden napsugár csak őt akarta elérni, minden fűszál érte nőtt.

Ha a világnak egyszer vége szakad vele akarok lenni amikor az utolsó hajnal hasad, vele akarok lenni, amikor leszáll az utolsó alkonyat és nem bánok majd semmit.

Mi ez az érzés?

Jacob a mellkasára emelte Renesmeét majd a barátjához fordult.
"Róla beszéltem" fejével hanyagul felém intett, miközben tekintete még mindig a kis Renesmeén függött.

Az idegen végre rám nézett.

Egy örökkévalóságnak tűnő másodpercig rám meredt. Egészen közel lépett és megérintette a kezem.

"A nevem Seth Clearwater" remegő hangja különösen csengett.
"Emmeline" apró suttogásom izgalommal volt teli.

Hogy lehet valaki ennyire emberi és ennyire tökéletes egyszerre?

"Emmeline Hale" táncolt le Jasperrel az oldalán Alice a lassan zsúfolttá váló nappaliba.

"Hale?" kérdeztem meglepődve.
"Mivel neked is világos hajad van, mint Rosalie-nak vagy Jazznek."
"Emmeline Hale" ízlelgettem a nevem. "Szépen elhagytad a középső nevem."
"Az eredeti családneved is."
"Arra ne legyen gondod. Sosem volt." Mindenki meglepve nézett rám, kivéve Seth-et és Renesmeét, akik valami különös szeretettel figyelték mozdulataim. Kelletlenül magyarázni kezdtem.
"Aki felnevelt nem volt hajlandó anyám nevét adni nekem, apámat pedig nem is ismertem...Muszáj épp most családi ügyeimről beszélni?"
"Nem, természetesen nem." Alice, most az először tűnt úgy, hogy zavarban van.
"Tartozol még nekünk egy nagy beszélgetéssel" emlékeztetett Edward.
"De nem hiszem, hogy épp most kellene elkezdenünk!"

Dühös voltam. Itt áll velem szemben, a kezemet fogva a legszeretetreméltóbb férfi, akit még álmaimban sem láthattam soha, erre ők felhánytorgatják felejteni való múltamat.

"Emmeline, csak még egy kérdés" Edward hangja kételkedően csengett, biztatásért pillantott Jasperre, amit meg is kaphatott, mert ismét megszólalt. Megdermedtem a rémülettől. Rájött.

"Emmeline, ha az anyád halott, akkor ugye ő ember volt?"

Éreztem a kérdésben a másik kérdést.
"Igen." Összeszorítottam az állkapcsomat. Nem kellett volna még megtudnia.

"Csak, hogy biztos legyek benne...bocsáss meg ha tévedek, de az anyád Quileute indián volt?"
"Számít ez?" morogtam.

Mi köze hozzá! Az anyám quileute volt, és?

"De ti épp ez előbb...és mindketten! Jasper érezte és én is végig hallottam mindent!"
"Mindketten?" kérdezte Seth, lelkem visszhangjaként.

"Nem. Ez lehetetlen. Nem!" kitéptem hideg kezemet Seth forró szorításából.

Mindketten? Hogy lehet ez? Anyám nem volt farkas! Nem! Azt tudnám! Akkor már én is rég átalakultam volna! ÉS ÉN SOHA SEM VOLTAM FARKAS! Csak a farkasok képesek... Én nem lehetek farkas! Én félig vámpír vagyok!!!

"Ez igazán érdekes" motyogta Edward Jacob mellől, Renesmee fejét simogatva.

Iszonyatos gyűlölet lángolt fel bennem. Ez nem érdekes! Mintha valami kísérleti nyuszi lennék! Nem! Nem azért születtem erre a világra és képeztek ki, mert valakinek kipattant ez a fejéből.

Edward felkapta a fejét és aranyszínű szemeinek könyörgő tekintete az enyémbe fúródott.

Morgás szakadt fel torkomból. A kezem remegett az indulattól.

Félrelöktem az utamba álló zavarodott Emmettet, feltéptem az ajtót és csak futottam és futottam hosszú, kínzó órákon át.

Bocsáss meg Seth, de én soha sem lehetek a tökéletes pár számodra.
"Bocsáss meg" estem össze és indultak meg könnyeim.

Lám sírni is tudok. Bár sose jöttem volna rá. Bocsáss meg Seth.

Ki tudja mennyi szívszaggató perc után egy jéghideg kéz érintette meg a vállamat.

"Emmeline, sajnálom, hogy megbántottalak. Azt hittem tisztában vagy a dolgokkal." Edward hangja könyörgő volt és én nem tudtam tovább haragudni rá, csak magamra.

"Úgy viselkedtem mint egy neveletlen csitri. Bocsáss meg" rápillantottam könnyeim fátylán át. Mögötte egy homokszínű farkas szűkölve szuszogott.

"Bocsáss meg!" futottam Seth-ez és öleltem meg csapzott, homokszínű bundáját.

Alig hallottam Edward hangját a hátam mögül.
"Nem neheztel rád, mindenki nehezen veszi ezt, Quilt leszámítva."
"Nem tudom ki az a Quil, de én nem vagyok farkas" suttogtam Seth szőrébe és magamhoz szorítottam remegő testét. Már amennyire tudtam.

Örök Telihold 8.fejezet- Csipketenger

Twilight Fanfiction

Örök Telihold

8. fejezet - Csipketenger

Egy teljes másodpercig nem fogtam fel mit is látok.

Pazar ruhaköltemények, ezernyi selyem, milliónyi csipke, száz és száz csillogó, fénylő pontocska. Éreztem az összes ruha illatát, érzékeltem az összes anyagot, mintát, színt...

Két takaros sorba rendezve lógtak a fogasokon a ruhák szín, évszak és alkalom szerint rendezve. A baloldali sor végén láttam meg a csodás, zöld ruhámat, alatta egy meseszép magassarkú.

Imádlak Alice!

Végigfutottam a sorokon újra és újra és újra. Szökdécselve kaptam hol az egyik ruhához, hol a másikhoz. Minden ruhát megtapogattam, minden cipőt megcsodáltam, minden táskát megsimogattam. Minden övet, ékszert alaposan megvizsgáltam. A két sor között leghátul, egy hatalmas szekrény állt, legalább akkora mint amit Alice szobájában láttam.

"Nézz be oda is" duruzsolta Alice, aki még mindig kitörő örömömben gyönyörködött.
Ahogy meghallottam a hangját, eszembe jutott, hogy mindezt neki köszönhetem. Égnek emelt kezekkel, sikítva rohantam Alice felé, aki bár meghökkent, de nem ugrott el. Kíméletlenül megölelgettem. Arcomat a nyakába fúrtam, karjaimmal átfogtam vállait. Lehetetlen volt elmenekülnie, de nem is akart. Jéghideg, bársonytapintású ujjaival a hajamba túrt, másik kezével meztelen hátamat simogatta. Testhőmérsékletünk két foknyi különbséget mutatott, javamra. Nem elég, hogy a rajtam lévő ruhadarab egy merő csipke, de még hihetetlenül kivágott is.Belenéztem a tükrök egyikébe ami teljes alakunkat megmutatta. Hirtelen mindössze 20 tükröt számoltam össze, mind különböző méretű és más más helyen fellelhető.

Két eszményi, hófehér alakot láttam, amint kecsesen és bensőségesen egymást ölelik. Az egyikük hollófekete haja rövidre nyírt tincsekben meredezett szanaszét, a másik hosszú, rendezetlen hullámai a háta közepéig értek. A koboldszerű vámpír kedves tekintete találkozott az enyémmel.
Nehezemre esett, de elengedtem és a hatalmas szekrény felé lépkedtem, úgy éreztem magam, ahogy a menyasszonyok érezhetik az oltár felé haladva.

Kihúztam a legalsó fiókot. Fehér csipke.
Kihúztam a következőt. Vörös és fekete csipke.
Majd a harmadikat. Rózsaszín és kék csipke.

"Alice, nem választhattál volna kevésbé kacér fehérneműket?"
"Nem tetszik?" hangja incselkedőnek tetszett, sem mint kétségbeesettnek.
"Mindegyiket imádom. De ezt te tudtad előre."
"Naná! De nézd meg a legfelső fiókot is!"

Lemondóan vigyorogva húztam ki az utolsó fiókot, ami meglepetésemre ketté volt osztva, egyik felében fésű és kis kézi tükör, a másikban áttetsző, csillogó, sokat mutató hálóingek.

Mikor lesz szükségem ennyi tükörre? Mikor kell nekem ilyen ledér hálóruha?

"Alice" hangom egyszerre tűnt meglepettnek, izgatottnak és durcásnak.
Kivettem az egyik hálóinget.
"Tudsz valamit amit én nem?" kérdeztem félig felvont szemöldökkel.
"Jajj Emmeline, csak nekem sohasem volt szükségem ilyesmire és végre vásárolhattam. De ha nem tetszik, nekiadom valakinek..."
Legyőzött. Ilyen álszomorú szemek ellen semmi esélyem. Meghajlok nagyságod előtt Alice.
"Győztél" motyogtam kelletlenül, mire ő a nyertesek örömével csilingelve felnevetett.
"Kapj magadra valamit! Nemsokára vendégeink jönnek."
"Kik?"
"Vérfarkasok."
"Ezt te honnan tudod? Én úgy tudtam nem látod a farkasok jövőjét, és az se tűnt fel, hogy látomásod lett volna."
"Nem is látom a jövőjüket!" hangja bosszúságtól remegett. "Pontosan ez az! Eltűnt az egész család jövője. Ez kiborító." Halántékát masszírozva táncolt ki a szobából.

Kinéztem a gardróbból az üvegfalon át a szabadba, sütött a nap, biztos voltam benne, hogy odakint tikkasztó a hőség. Belenyúltam a fehér csipkés fiókomba és kivettem egy egyszerűbb darabot. Elsétáltam a nyári ruhákig és könnyed mozdulatokkal magamra vettem egy piros ruhácskát. Kiválasztottam hozzá Alice egyik cipőkölteményét.

Gyengéd kopogást hallottam, majd Rosalie lépett be.
"Igazán csinos vagy." Hangja inkább udvariasnak tűnt, nem hittem, hogy tényleg így gondolja, elvégre ő a legszebb angyal ezen a világon.
"Köszönöm Rose."
"Megengeded?" kérdezte elbűvölően, miközben a felső fiók rejtette gyöngyházfényű fésű után nyúlt.
"Persze."

Nem értettem miért jött. Lassan, finom csuklómozdulatokkal bontotta ki a hajam.
"Kíváncsi voltam, hogy tetszenek-e az új ruháid. Tudod, néhányat én választottam."
"Imádom őket."

Tényleg csak emiatt jött?

"Szóval... Igazából nem csak ezért vagyok itt." Még egy utolsót húzott a fésűvel a hajamon, végül kezével rendezett el még néhány tincset.
"Észrevettem, hogy olyan furán nézel és ..."
"Furán?"
"Hát...olyan mintha elbambulnál vagy ilyesmi..."
"Mert egyszerűen túl szép vagy. Csodálom azt a bámulatos tüneményt ami vagy."
"Ohh" Rosalie arca felderült. "Azt hittem, hogy valami baj van velem. Hiszen Emmettet is megkedvelted, sőt mindenkit. Egy napja vagy itt és egyszerűen imádnak."
"Nem értem mire akarsz kilyukadni Rose. Ha arra célzol, hogy bárki jobban szeret nálad, tévedsz."
Hálásan elmosolyodott. Ez volt a probléma? Buta, buta Rosalie, édes, butus, Rose...
Miért kell folyton a hiúságodat legyezgetni?

Kéz a kézben tartottunk a zongoraszótól hangos nappali felé, ahol Renesmee, Bella és Esme hallgatta Edward játékát.
Épp mikor leértünk fejeződött be a dal.

"Most Esme kedvencét!" Bella hangja dallamosan adta ki a parancsot.
Edward válaszul szelíden elmosolyodott és virtuóz játékba kezdett a hatalmas zongorán. Ilyen kedves, szívemig hatoló, művészi és elragadó dalt még soha ezelőtt nem hallottam.

Vigyázva, hangtalanul az ablakhoz sétáltam és mozdulatlanul, mereven hallgattam a fantasztikusan melengető szerzeményt. Becsuktam a szemem és csak a zenére figyeltem. Nem vettem levegőt. Csak a fülemet és halott szívemet használtam. Egész lényemet átjárta a zene. Mikor a zongora elhallgatott, morcosan pislantottam Edwardra, aki biztatóan Nessie-re nézett.

Tegnap óta is nőtt, már úgy néz ki mint egy hároméves. Vagy valami hasonló. Nem értek a gyerekekhez.

Nessie lassú táncoló lépésekkel siklott felém. Gyönyörködve elmosolyodtam. Gyorsított léptein. Lehajoltam hozzá, megöleltem és a magasba emeltem. Gyermeki arca sugárzott a boldogságtól.
Magamhoz szorítottam, nyakamba fúrta apró arcocskáját. Teste forró volt, de őt nem zavarta, hogy hidegebb vagyok nála. A többiektől megszokhatta, náluk amúgy is melegebb vagyok. Számomra nem létezett más ebben a pillanatban, csakis Ő. Kicsi kezét lágyan a nyakamhoz érintette.

Áram futott végig a testemben és ezernyi színt, alakot és érzést éltem át egy pillanat alatt. Láttam, ahogy kecsesen besétálok az ajtón, ahogy majdnem megtámadom Jacobot, ahogy Nessie-re nézek, éreztem mennyire meg akart érinteni, mennyire ellenállhatatlanul akart mindenhová követni. Nem akartam többé nélküle létezni, olyan lett számomra, mint az emberek számára a levegő. Létszükségletem lett ez a pici lány.

"Szeretlek apróság" duruzsoltam halkan a fülébe. Nem tudtam többet mondani, egyszerűen lehetetlen kifejezni mit érzek iránta. Imádom. Életem értelemet nyert vele.

Válaszul megfogta nyakam és ezernyi villódzó színt láttam, az összes boldog pillanatot, minden érzés átjárta a testemet. Majd két farkas képe jelent meg szemeim előtt. Nessie ettől is boldog volt.

Megfordultam és kinéztem az üvegen. Két hatalmas farkas futott a ház felé, rám se pillantva, az egyikük kisebb, kevésbé fenyegető, homokszínű. Valami furcsa érzés kavargott halott, jeges szívemben. Olyan érzés volt, mintha meg akarna dobbanni.
Csitt buta szívem! Ez már több mint 150 éve lehetetlen.

Örök Telihold 7.fejezet - Kimerültség

Twilight Fanfiction

Örök Telihold

7. fejezet - Kimerültség

Bár én lennék a gondolatolvasó... vagy Jasper. Bár tudná mennyire nem értem. Mi a fenét tettem?

"Öhm...én most jobb ha megyek" motyogta Embry kissé morcosan, szégyenlősen fogva még korgó hasát.

Farkaséhes. A neveletlen kölyök kuncogott bennem.Bárcsak hallaná Jasper, legalább elmosolyodna. Már azzal is megelégszem, ha ad egy jelet, hogy tudatában van a létezésemnek.

De Jasper csak állt, némán, mozdulatlanul.

Oh, Jasper! Vegyél már észre!

"Remélem, hamarosan találkozunk!" duruzsoltam mosolyogva.

Mekkora karriert futhattam volna be színésznőként! Menj már Embry! Menj már! Tudnom kell mire gondolt Jasper. Futás!

"Ebben biztos lehetsz. Jacob folyton itt van, így még ha akarnék se lehetnék örökre távol."

Búcsúzóul még integetett. Ez is könnyebben ment mint vártam. Szoknom kell a gondolatot, hogy a vérfarkasok a barátaim. Ez az érzés egyszerűen idegen.

Mikor Embry elég messze járt, és Jasperrel lassan közeledtünk a ház felé, nem bírtam tovább.

"Jasper? Kérdezhetek valamit?"
"Gyakorlatilag ez már egy kérdés, de igen. Persze."

Poénkodik. Most akkor nem haragszik? Ki érti a férfiakat...?

"Mire gondoltál azzal, hogy ne játsszak vele? Mármint Embryvel."
"Úgy érted, nem tudod mire céloztam?" húzta fel egyik szemöldökét, tekintete megint óvatos és valahogy kíváncsi volt.

Az ellentétek vonzzák egymást, igaz Alice?

"Nem. Nem tudom. Hiszen mondtam. Nem értelek."
"Tehát nem szándékosan gyakorolsz a farkasokra ilyen hatást?"
"A farkasokra? Hatást? Én? Szándékosan? Tessék?"
"Azt hittem, ez a képességed. Hiszen Jacobot is kizökkentetted a támadásból mikor legelőször találkoztatok. Úgy gondoltam, hasonló hatást tudsz gyakorolni a körülötted lévőkre mint én, csak te kifejezetten egy érzést juttatsz el és kifejezetten a vérfarkasok felé."
"Megnyugtatlak. NEM. Nincs ilyen képességem. Én csak próbálom nem darabokra szaggatni őket és megkedveltetni magam."
"Akkor óvatosan a megkedveltetéssel, Embry majdnem beléd habarodott. Ismered a farkasok szerelembeesési szokásait... Jacob kitekerné a nyakadat, ha az összes farkas utánad koslatna." Angyali arcán démoni vigyor terült szét.
Mégiscsak hasonlít valamiben Alice-re.
"Jól van. Értem. Óvatos leszek" morogtam egy szuszra.

Ekkora hülyeséget. Elegem van a mai napból. Várjunk csak, vajon Renesmeét is el tudom bűvölni?

Futva tettük meg a további utat a házig. Reméltem, hogy valahonnan szereztek egy ágyat Edward régi szobájába, mert nem bírtam tovább. Ez a nap lemerített szellemileg. Az ideút, az első találkozás, vásárlás Alice-szel és kétszeri kurta birok Emmettel, Jacob, vérszomj és Embry... Mi jöhet még?

Olyan gyorsan értük el a bejárati ajtót, hogy szinte be sem fejeztem az utolsó, kusza gondolatomat, amikor megfogtam a modern tervezésű fémkilincset.

Az egész ház kihaltnak tűnt, ami elég érdekes lett volna, figyelembe véve azt, hogy a lakói halhatatlanok és meggyilkolásuk igencsak körülményes.

Érdeklődve néztem Jasperre, aki már a lépcsőn suhant felfelé.

Mi folyik odafent? Nem bírnék ki még több izgalmat. Alvásra volt szükségem. Vagy Renesmeére.
Szinte vonszoltam magam az emeletre. Egyre kevesebbszer pislogtam, egyre nagyobbak lettek a lépcsőfokok, egyre súlyosabbak a végtagjaim. Egy hideg kéz karolt át.

"Nem hittem Alice-nek, hogy elalszol a lépcső tetején. Megint buktam egy fogadást."
A hang és az illat ismerős volt, de beletelt egy percbe, mire rájöttem ki is cipel a ház utolsó szobája felé. Tényleg pihennem kell.

Beszélni próbáltam, de a fejem hátrahanyatlott, mint egy rongybabáé.
Emmett kajánul kuncogott.

Utolsó erőmmel még nyomtam egy barackot sötéten göndörödő fürtös fejére, majd elnehezülten lecsukódtak pilláim.

Szinte egy perc múlva türelmetlenül gyönyörű hangokra ébredtem.

"Mikor?"
"Mindjárt."
"De mégis mikor?"
"Pssszt Emmett, láthatod, már ébredezik."
"Jó reggelt Em!" hallottam Emmett dallamos medvedörmögését.

Hunyorogva néztem rá. Még nem teljesen voltam magamnál. Tényleg kimerült lehettem, már egy éve nem aludtam. Min vigyorog ennyire? Ja igen, elég gyűrött lehet az ábrázatom, ilyenkor vagyok a legemberibb.

"Mióta becézel?" A hangom még rekedtesen csengett.
"Most óta." Jobban vigyorgott mint eddig bármikor. Ha nem lennének fülei, a szája körberöhögné a fejét.

Edward nevetését hallottam a nappali felől.

"Mióta ültök itt?" Nagyon reméltem, hogy nem horkolok...
"Csak egy pár órája."
"Órák." A hangom elgyötörtnek tűnt. A fejemet egy hatalmas, puha, mintás párna alá temettem. Alice. Biztos ő követte ezt el. A párna alól kikukucskálva figyeltem csak meg, hogy milyen csodás helyen is vagyok. Egy hatalmas ágy állt közvetlenül egy nagy üvegfallal szemben. Rengeteg párna és egy hatalmas takaró biztosította a kényelmemet. A párnáim három színűek voltak, ugyanúgy mint a takaróm, mind selyemből. Alice, te nagyzoló.

"Itt az ideje, hogy felöltözz. Látnom kell az arcod, amint körbenézel a gardróbodban."
"Akkor én megyek is" sóhajtotta Emmett és már kinn is volt a szobából.

Menekül a gyáva.

Alice kíméletlenül lerántotta rólam a takarót. Meglepetésemre egy csupa csipke hálóing volt rajtam.
"Mondd, hogy ezt te adtad rám és nem Emmett."
"Mikor elkezdtem lehúzni rólad a ruháid, rémülten rohant el." Izgatottan csengett dallamos hangja.

Lusta mozdulatokkal másztam ki az ágyból. Alice egy mahagóni ajtó felé vezetett, ami a szoba egyik sarkából hívogatott. Eddig észre se vettem, de most már mást nem is láttam. Egy századmásodperc múlva már az réz ajtógombot fogtam. Izgatottan felsóhajtottam és vetettem egy utolsó pillantást Alice kíváncsian gyönyörködő arcára. Benyitottam.

Örök Telihold 6. fejezet - Vadászat

Twilight fanfiction
Örök Telihold

6.fejezet - Vadászat

Szinte repülve szeltük át az erdőt.
Érzékeim kiszélesítették a teret, tudatában voltam minden apró, forró vérben dobogó szívvel rendelkező élőlénynek. Láttam nőni a füvet, mozogni az ezernyi apró bogarat az avarban.

Egy öttagú szarvascsorda legelt tőlünk harminc méternyire keletre. Az erdő körülöttünk bár néma volt, de élt, lélegzett és rettegett tőlünk.

Jasper indult el elsőként.

Férfiak... Biztos tombol benne a "majd én megmutatom" hormon.
Habozás nélkül követtem.

A fák között, teljes csöndben rágcsálták az aljnövényzetet. Illatuk mindent betöltött, a nyáresti meleg fülledtsége nehezítette el a vérszagú levegőt. Esőszagtól fuldokoltam
.
Fogaimat az első és legnagyobb szarvasbikába mélyesztettem. Puha húsán könnyedén hatoltak át gyilkos fogaim. Két állat szenvedő nyöszörgéseit hallottam, de csak egy halálhörgése jött közvetlenül jéghideg kezeim közül.

Romantikus vacsora a szürke ég alatt Jasperrel, csak úgy, vámpírmódra.

A vér szokatlan íze az első pillanatban visszarettentett, de a forróság simogatva égette a torkomat amint lassan csordogált végig bennem, megőrjítve a következő mohó kortyért. Elöntött egy zsibbadt nyugalom, amikor az utolsó cseppet is kiszívtam az állatból. Nem emberi vér volt, de elég jóllakottnak éreztem magam.

Jasper már felegyenesedve várta vacsorám végét.

Megtöröltem hóhér ajkaim."Indulhatunk."
"Biztos?"
"Mondanám különben?"
"Nem tudhatom."
"Szomjasnak, kiszámíthatatlannak, zavarodottnak vagy idegesnek érzel?"

Egy hosszú másodpercig rám meredt gyönyörű, szigorú szemeivel.

Már a ház felé tartottunk amikor Jasper vigyorogva hozzám szólt, "Nem vagy valami nagyétkű." Valószínűleg ezzel akarta kompenzálni az előbbi bosszantó bizalmatlankodást.
"Kevesebbel is beérem."

Jasper megdermedt. "Állj!" sziszegte.

Két perc múlva már értettem miért. A fülledt forksi levegő egy farkas szúrós bűzével töltötte meg tüdőmet. Minek is vettem levegőt? Hülye berögződések.

Egy hatalmas vérfarkas futott felénk. Szürke szőrén már bágyadt holdfény csillogott. Hatalmas fejével Jasper felé biccentett, amit ő egy féloldalas mosollyal viszonzott.

Izmaim pattanásig feszültek, de úrrá lettem hirtelen jött reflexemen. Nem várt nyugalom vett rajtam erőt.

Ohh Jasper. Drága, édes, gondos Jasper. Remélem a hálát is képes vagy megérezni."Köszönöm" motyogtam amikor a farkas elfutott a fák közé.

Megrezzent néhány levél, valami halkan motozott a sötétszürke ég takarója alatt, de Jasper nem mozdult. Olyan volt, akár egy reneszánsz szobor, pompás, hófehér, rendíthetetlen, gyönyörű.

Egy perc se telt el és egy fiatal férfi közeledett felénk. Látszott rajta, hogy Jacobhoz tartozik, majdnem ugyanolyan magas mint ő, haja rövidre nyírva az égnek áll, tekintete is ugyanazt azt érzést kelti bennem. Szinte magához láncolt egyetlen pillantással.

"Embry vagy Seth?" kérdeztem Jaspert miután felidéztem Jacob szavait.
"Az első."
"A többiek már úton vannak hazafelé" jelentette. "Embry vagyok" nyújtotta óriási kezeit felém.

Csak egy koszos farmert viselt. Hatalmas mellkasa dagadt az izmoktól, forró lehelete fájdalmasan szúrta az orromat amint elég közel ért hozzám.

"Emmeline" fogtam meg felém nyújtott kezét. Kézfejem eltűnt tenyerében, a bőre szinte égetett.
"Szóval te lennél az az új arc."
Válaszul szemérmesen elmosolyodtam.
"Tényleg sikerült legyőznöd a nagydarabot?" kérdezte hitetlenkedve miközben törékeny alakomat vizsgálta.

Férfiak... csak ez foglalkoztatja őket.

"Simán" kacsintottam rá.
"Szupeeer."

Hangja olyan elismerést mutatott, amilyet egy Nobel-díj elérésével sem kaphattam volna. Valamiért rögtön szimpatikus lett. Olyan srácnak tűnt, akiből remek, lazulós barát válhat. Könnyed lehet vele az élet.

Soha nem szerettem volna még ilyen elbűvölően mosolyogni és soha nem ment még ennyire könnyedén, természetesen. Éreztem, ahogy a hatalmas szív gyorsabban kezd el verni, egyre szaporább ütemben játszva dallamát. Láttam, ahogy a halott táj előterében Embry szeme elveszti fókuszát.

Túllőttem a célon?

Rég halott szívem majdnem megdobbant, amikor elpirult.

Nyugodj szív, nyugodj!

Kívántam, hogy a farkasok is kedveljenek. Ha barátok leszünk, talán a belémnevelt reflexeket is levethetem. Mert le akarom vetni. Ha ezt valaki mondta volna nekem tegnap! Micsoda őrült világ, minden a feje tetejére áll.

Úgy szívtam magamba a farkas képét, ezt az emberi farkasképet, mint utolsó lélegzetét a halálraítélt.

Jasper arcát komoran fordította felém.

Mit tettem? Már megint mit követtem el?

"Ne játssz vele!" suttogta mereven.

Nem értettem mire gondol. Hiszen csak meg akartam kedveltetni magam. Végre barátokat szerezhetek, mi a hibám? Mit tettem? Miért int óva Jasper? Miért korhol?

"Nem értelek."

Szúrós tekintete szinte szívemig hatolt.
Mit tettem? Miért haragszik?

Embry, mint aki valamiféle álomból ébred, megrázta magát. Olyan volt akár egy kiskutya. Láttam sötét haján megcsillanni néhány áttetsző esőcseppet. Halkan kopogni kezdett felsőtestén a frissítő zápor. Végre esik.

Már fel sem tűnik a szaga. Egybemosódott a világ, a színek egybefolytak, a mozdulatlan táj életre kelt, a levegő felfrissült...
Embry mellkasáról egymás után táncoltak le az apró gyöngycseppek, hogy koszos nadrágja szélén örökre eltűnjenek.

Miért is bámulom őt?

"Meg fogsz fázni" csilingeltem még mindig zavarodottan.

Könyörögve néztem a mellettem némán álló, érthetetlen vámpírt.

Jasper, mit tettem? Mi történik?