Örök Telihold 12. fejezet - Kíváncsiság 2.

Twilight Fanficiton

Örök Telihold

12.fejezet- Kíváncsiság 2.

Jasper behunyta csodás, szigorú szemeit és sátort formált jéghideg ujjaival. Ezernyi apró, ezüst sebet láttam bőrén. Hányan próbáltak már megölni Jasper? Milyen erővel bírsz, hogy mindezt túlélted?
Lassan kinyitotta szemeit és tekintete azonnal az enyémre talált.
"Megengedsz nekem két kérdést?"
"Akár hármat is."
Ne húzd az időt Jazz. Érzed, milyen nyugtalan vagyok, ne kínozz...

"Ki volt az a mester akit emlegettél? Hiszen mindannyian láthattuk, hogyan is harcolsz. Emmett legyőzéséhez nem elég a nyers fizika erőd. A technikádra lennék kíváncsi."
"Szökésem előtt körülbelül 25 évig tanultam ezt a technikát, amit kifejezetten a számomra alkottak meg és kifejezetten egyfajta ellenség ellen."
"Miféle ellenség?"
Sethre és Jacobra pillantottam, rettegve.

"Emlékszel még, hogy hogy reagáltam amikor először találkoztunk Jacobbal? És Embryvel?"

Jacob olyan fejet vágott, mint akit péklapáttal vágtak tarkón. A csend teli volt feszültséggel, elkalandozott gondolatokkal.

Seth nem nézett rám. Tudtam. Túlbecsültem az érzéseit.

"Ha ez számít,"-kezdtem kissé remegő, halk hangon- "soha nem öltem ezzel a technikával."
Jasper továbbra is mélységes nyugalommal, bölcs szemekkel figyelt. Alicere néztem segítségért esedezve, de Jasper megtörte a csendet.

"A másik kérdésre még nem adtál választ."
Nem utáltok még eléggé? Kétségbeesésemben sírva nyöszörögtem volna a padlón.
"Caius." suttogtam lecsukott pillákkal, mintha magának az ördögnek gyűlöletes neve szűrődne ki ajkaim között.
Valaki nyugalmat erőltetett rám. Köszönöm Jasper.

Ettől féltem. Féltem? Rettegtem. A kérdések végére sem érünk, előbb kidobnak az otthonukból, Seth se szeret már, Alice és Emmett is undorodik tőlem.

"Ne légy már ilyen ostoba!" Edward hirtelen jött ingerült mordulása úgy ért, akár egy váratlan villámcsapás.
"Mindenki takargat valamit a múltjából." Esme hangja lágy és megértő volt. Hogy képes valaki ennyire szeretni?

Drága Esme.

"Ez tényleg nem jelent semmit." Bella hangja hasonló érzelmekkel volt tele mint Esmeé.

Mivel érdemeltem ki ennyi szeretetet?

Jacob mélyről jövő, karcos morgást hallatott.
"Ha jól értettem, téged vérfarkasok ellen képzett egy olyan olasz fickó." Arca összpontosításról árulkodott.
"Igen." Tehát egy lény unszimpátiáját sikerült kivívnom. És ha Jacob utál és el fog kerülni, Seth is követni fogja. Látom Jacobon, hogy született alfa.

De Jacob felderült.

Olyan lehetetlenül viselkednek ezek a vérfarkasok. Ki érti őket? Minden épeszű bundás négylábú a teremben utálna. Ez meg vigyorog.

"Király." Éreztem, ahogy az arcomra kiül a megrökönyödés. Jobban teszem, ha figyelmen kívül hagyom Jacob megjegyzéseit. Teljesen összezavar. Vagy épp ez a célja?

"Nem utáltok?" kérdeztem szinte rosszallóan. Fel voltam rá készülve- vagy legalábbis ezzel áltattam magam-hogy rövidúton kidobnak innen. Erre ők teljesen másképp reagálnak.

"Ostoba"- hallottam Edward dallamos búgását.
"Már mondtad."
"De ha egyszer ilyen gondolataid vannak."

Kedves Edward! Ha nem hallgatóznál folyton a fejemben, esetleg megkímélhetnéd magad- mint már mondtad-ostoba gondolataimtól. Tehát a jövőben ha lennél szíves...
Gondoltaimat megspékeltem némi dühödt fújtatással és gyilkos pillantással.

De Edward csak nevetett.
"Sajnálom, de túlontúl szórakoztató."

Örülök, hogy legalább te jól mulatsz. Dühöngtem magamban, de nem tudtam elfojtani felszínre törő mosolyom.

Edward a szertelenebbik húgára pillantott.

"Szeretsz engem Emmeline?"- Alice hangja gyermeki izgalomtól volt meleg.
"Hát, hogy a fenébe ne."-bukott ki belőlem a válasz, bár Alice cinkos mosolya láttán kezdtem kissé kételkedni, hogy nem tervelt ki valami cseppet sem helyénvalót, amire épp most készül rávenni. Mintha a halálos ítéletemet írtam volna alá.

"Akkor ugye utazgatsz majd velem?"
"Persze Alice." Csak ennyi? Rám hoztad a frászt. Hogy képes egy ilyen apró, törékeny lény ennyi félelemet kicsalni belőlem?

"Elmondod hol jártál már?"
"Nem túl hosszú a lista. Volterrában születtem és jó darabig ott is éltem, bár volt pár szökésem, pár évig sikeresen bujkáltam Belgiumban, majd Angliába szöktem."
"Megjegyeztem. Most úgyis Afrikába vágyom."
"Na de Alice. A nap!" hallottam Bella ijedt hangját, amihez csatlakozott Esme hirtelen felerősödött szuszogása és Rosalie elkerekedett szemei, Emmett elismerő ciccentése.

"Nem lehet akadály." Alice hangja mindenkit meggyőzött. Már van terve.

Jacob elmélázva bámulta Alicet, bár biztos voltam benne, hogy nem látja. Pedig kíváncsi vagyok az ő kérdésére. Valaki megrúghatta az asztal alatt, mert egy tompa puffanás- talán sípcsontrúgás?- után visszatért a valóságba egy fájdalmas nyögéssel.

Hatalmas sötétbarna szemeivel egyenesen a szemembe nézett.

"Megtanítanád nekünk a technikád lényegét? Kíváncsi vagyok rá, tényleg olyan hatásos-e."
Két levegővételnyi szünet után folytatta.
"És arra is kíváncsi vagyok, hogy az olaszok" - itt érezni lehetett, hogy elnyom valami csípős sértést-"hogy látnak minket."
"Mármint a kutyákat." Pillantott lenézően Jacobra Rose.

Inkább ne menjünk bele, hogy ezek a kutyák tulajdonképpen az én családom is.

"Cicababa ellen nincs valami technikád?"
"Vödör víz."
"Kivel vagy Emmeline?" hallottam Rosalie felszisszenését.
"Én Svájc vagyok."
Rosalie és Jake egyszerre szisszent és horkant fel.

"Bella?" kérdeztem csilingelően nevetve.

"Az édesapádra és az édesanyádra lennék kíváncsi. Meg tulajdonképpen a gyermekkorodra."

A jókedvem egyből lelohadt. Bella rátapintott a témára, amiről egyáltalán nem akartam beszélni. Ha már itt tartunk gondolni sem akartam rá. Főleg azért sem, mert tulajdonképpen ez volt a buta kirohanásom okozója.

"Ha nem akarsz róla beszélni megértem."
"Megígértem. Nem?" De halvány mosolyom és remegő hangom úgy tűnt, nem győzte meg.
"Tehát most értünk a probléma gyökeréhez." Edward hangja olyan tisztán és határozottan csengett, hogy összezuhanni készülő világomban szinte földrengésként hatott.

Seth gyengéden megcirógatta a kezem. Hát mégis szeret?

Mély levegőt vettem, bár semmi szükségem nem volt rá, és mégis.

"Anyám quileute indián volt. Apám vámpír. Őt nem ismertem."

Itt tartottam egy Jacob- lélegzetvételnyi szünetet.

"Mint az várható volt, anyám belehalt a szülésbe. Gyönyörű nő volt, ember létére. Csodás hangja volt. Emlékszem minden szóra amit kiejtett. Halála után, pár nappal egy ismeretlen vámpír talált rám, aki úgy döntött a Volturi elé visz."

Újabb levegővétel.

"A tehetségem miatt Aro rögtön a szárnyai alá vett. De amint kiderül, hogy ki az anyám, Caius új lehetőségeket látott bennem. Valamiféle beteges félelemtől hajtva nevelt fel, taníttatott és dolgoztatta ki velem a tökéletes technikát, amivel bármilyen vérfarkast legyőzhetek. Aro tanított a képességem használatára, Marcus az alapvető műveltségre, Caius pedig a harci technikákra. Többször is megpróbáltam elszökni, mert nem mondanám, hogy kíméletesen tanított volna. Mármint Caius. Aro és főleg Marcus rendkívül kedvesek és türelmesek voltak. Aro természetesen az erőmet akarta maga mellett tudni. Marcus a mai napig nem tudom miért volt velem kedves."

Egy teljes percig csak a farkasok szívverését hallottam.
Úgy tűnt elég információt adtam magamról, mert Edward vette át a szót.
Reméltem megértették a kirohanásom okát. Hiszen most jöttem csak rá, hogy Caius milyen fegyverként nézhetett rám, pedig én szinte apámként rajongtam érte. És csak álmodhattam róla, hogy nem jön értem.

"Te csak most álltál át egy vegetáriánus életmódra, ha jól sejtem."
"Igen."
"De a szemed mégsem vörös. Ez a félvérsége miatt van?"
Megráztam a fejem. "Mikor rájöttem, hogy az emberi étel is ugyanolyan megfelelő, minimalizáltam a gyilkolást."
"Minimalizáltad?"
"Egy évben egy vagy kettő, többnyire beteg vagy bűnös emberek. Nem mintha kibúvót keresnék. Gyilkos vagyok." Hangom hidegen csengett az utolsó szavaknál, élettelenül.

"Attól függetlenül igazán figyelemreméltó a próbálkozásod." Carlisle hangja komoly volt, de igen erős késztetést győztem le, nehogy epésen fölnevessek. Éreztem, hogy komolyan gondolja, de ettől még nem tekintettem magamra másként.

"Seth?"
"Igen?"
"Te nem akarsz kérdezni?"
"Nem tudtam, hogy én is kérdezhetek."
"Bolond kölyök. Te kérdezhetsz csak igazán."
Egy örökkévalóságnak tűnő pillanat múltán szólalt meg elbűvölő hangján.
Egész hátralévő életem során hallgattam volna ezt a mennyei hangot.

"Az édesanyád nevére lennék kíváncsi."
"Az anyám nevére?"
"Azt szeretném tudni, hogy a falkában kinek a rokona vagy."

Rokon? Nekem? Lehet, hogy élnek rokonaim? Kissé beleremegtem a gondolatba.

"Elég lenne a családnév is." Pillantása fürkésző volt. Mintha minden rezdülésemet ismerni szeretné. Mintha az elevenembe látna.

"Ha jól emlékszem Ateara. Igen Ateara."
Seth boldogan fújt egyet. Megkönnyebbült? De mitől félt?

"Hé! Akkor Quil a rokonod!"
Már megint ez a Quil, aki örült annak, hogy farkas, legalábbis Seth ezt mondta. Hát ez sajnos nem családi vonás.
"Várjunk csak! Akkor én is! Quil a másodunokatestvérem!" Jacob arca egészen felvillanyozódott.

Nem tudom örüljek-e ilyen lökött rokonnak? De ismét bevethettem a legelbűvölőbb mosolyom.
"Mielőbb szeretnék Quillal is találkozni."
"Rendben. Repesni fog az örömtől." Seth hangja furcsán morcos volt.

Mit követtem el már megint?

"De előbb... Carlisle?"
"Igen." Összeszorította szépívű szemöldökeit. Biztos voltam benne, hogy a kérdése tényleg érdekes lesz. "A képességedről szeretnék tudni."

"Ó." Biztos voltam benne, hogy valaki rákérdez majd. Kezdtem kétségbeesni, hogy senki sem kíváncsi rá, de Carlisle ezek szerint igen. Talán Edward épp ezért nem kérdezte meg. Tőle számítottam rá. Edwardra pillantottam. Némán bólintott.
Csaló. Az összes kérdésedre választ kaptál.
Válasza csupán egy szemkápráztató mosoly volt.

"Azt kell, hogy kérdezzem, mondjam vagy mutassam?" Hangom meglepően cinkos volt, mosolyom a teljes fogsorom megmutatta. Láttam, ahogy Emmett ugyancsak hasonlóan vigyorog. Edward mohón tekintett rám, de nem adtam meg neki az élvezetet, hogy a képességemre gondoljak. Esme Carlisle arcát fürkészte, Seth pedig gyengéden simogatta tovább a kezemet. Jacob közelebb hajolt felém, mintha azzal is hamarabb hallaná meg válaszom. Rosalie továbbra is úgy festett mint egy valódi dáma, némi izgalommal a szemében. Bella szemeiben különös fény csillant. Egyedül Jasper tűnt nyugodtnak.

Örök Telihold 11.fejezet - Kíváncsiság

Twilight Fanfiction
Örök Telihold

11.fejezet- Kíváncsiság

Idegesen ültem le az asztalhoz. Remegtem volna, de hirtelen ötlettől vezérelve mégis felálltam és járkálni kezdtem. Jasper összehúzott szemöldökkel figyelte minden mozdulatom.

"Kérlek" könyörögtem topáz szemeibe mélyedve.
"Próbálkozom" hangja türelmetlenül csengett.

Mind ott ültek az antik étkezőasztalnál, kivéve Renesmeét.
"Hol... ?" kezdtem a kérdést.
"Elment" hallottam Edward hangját.
Bella egy vastag könyvvel a kezében bűnbánóan nézett rám.
"Úgy gondoltam, hogy jobb ha nincs itt, ha esetleg valami olyasmi hangzik el... és Charlie is szerette volna látni."
"Charlie?"
"Az apám."

Folytattam a járkálást. Talán jobb is, hogy nincs itt, bár sajnálom is. Ő biztos meg tudna nyugtatni.
"Alice, mindent elmondtál?"
"Igen, naná!"
"Akkor kezdhetjük. Balról jobbra. Esme kezd. Nem kell finomkodni, teljesen őszinte leszek."

"Nem kell ezt csinálnod" fogta meg a kezemet forró kézfejével Seth.
Nyugodtabb lettem.

"Szeretném."
"Dehogyis szeretnéd. Csak rád kell nézni" mondta cinkosan vigyorogva.
"Csak izgulok."

Féltő tekintete minden kétségemet elmosta. Elég erősek az érzései ahhoz, hogy az igazsággal együtt is szeressen.

"Minden rendben lesz" mondtam sokkal inkább magamnak mint neki.
"Esme?" hangom engem is meglepett. Erős volt, elszánt és gyönyörű. "Kérdezhetsz bármit."

Nem jött válasz. Becsuktam a szemeim. Harminc másodpercet vártam, hallgattam Seth és Jacob szívének ütemes dobogását.
Emmett dobolni kezdett az ujjaival. Türelmetlenek vagyunk?

Esmére pillantottam. Mozdulatlanul nézett maga elé, mint aki épp nem közöttünk jár.
"Még nem döntöttél?" nyugodt megértéssel ejtettem ki minden egyes szót.
"Sajnálom." Gyönyörű tekintete bocsánatért esedezett.
"Ugyan már" legyintettem. "Várhatunk még pár percet, addig a többiek is eldönthetik."

Csukott szemmel Seth vállaira tettem a kezem. Éreztem ahogy libabőrös lesz. Megpróbáltam elkapni, de utánanyúlt és megcsókolta.

Hogy lehetnék én a legtökéletesebb pár a számára, ha egyetlen érintésemet se bírja ki? Ha egy apró csókomtól is a hideg rázná? Hogy szerethet egy gyilkost? Azt, aki ártatlan emberek vérét szívta mértéktelenül míg hozzá nem szokott az emberi étel ízéhez? Hogy lehetsz ilyen vak Seth? A szerelem vak és süket és érzéketlen? Nem erről az érzésről tartják, hogy a legfelemelőbb, legcsodálatraméltóbb, legönzetlenebb és önzőbb érzés az egész világon?

"Eszembe jutott egy" szakította félbe kétkedő kérdéseim özönét Esme.
"Halljuk."
"Szóval... voltál már szerelmes?"

Seth teste megremegett és vetett rám egy hanyagnak szánt oldalpillantást.

"Egyszer. Régen."
"És mi történt?"
"Meghalt."
"Úgy értsem ember volt?"
"Nem. Fantasztikus vámpír volt. De mikor a mesterem rájött, hogy egymásba szerettünk, félt, hogy elvonja a figyelmem a tanulástól, hogy elhagyom őt... így végzett vele."
"Ez szomorú."
"Az élet megy tovább. Vagyis az öröklét."

Hangomban egy csepp szomorúság se bujkált, ami miatt mardosott a bűntudat. Tényleg ennyire boldog lennék, hogy minden más érzés el sem hatolhat fagyos szívemig?

"Te jössz Rosalie. Én megkaptam a válaszom. Még többet is" hallottam Esme bársonyos hangját.

Rosalie hátradobta csillogó szőke fürtjeit majd szelíd hangon kérdezett:
"Nem akartál soha ember lenni?"

A kérdés meglepett. Soha nem akartam ember lenni. Soha nem voltam az. Nem tudom, milyen halandónak lenni, úgy élni.

"Nem. Soha. Képtelen lennék rá."
Most Rosalie-n volt a meglepődés sora.
"Soha?"
"Soha de soha. Nem tudom, hogyan kell."
"És ami a halandósággal jár?"
"Mire gondolsz?"
"Gyerekekre" hangja annyira megtört és mégis annyira gyönyörű volt és olyan valószínűtlen volt tőle. Ennyi vágyat még soha nem hallottam egyetlen szóban.

Hogy én mint anya? Erre se gondoltam még soha. Anya? ÉN? ANYA? Egy gyerek?

"Úgy érzem, én magam vagyok a gyerek. Lehetetlenül rossz anya lennék."
"Ezt te sem gondolhatod komolyan" szólt közbe Bella.
"Infantilis anya lennék."
"A kor nem akadály. Én is fiatalnak tartom magam az anyasághoz, de minden percét élvezem. És nem tartom magam rossz anyának."
"De te valószínűleg mindig is komoly voltál. Míg én... soha."

"Én jövök! Én jövök!"
Emmett szokásszerűen kimondja amit gondol, mérlegelés nélkül.
"Tessék Emmett?"
"Engem az érdekel, hogyan tudtál legyőzni?"
Olyan kiszámítható vagy.
"Egy vámpír annál erősebb, minél több benne az emberi vér. Én félig ember, félig vámpír vagyok. A vérem ugyan nem kering a testemben, mivel nem dobog szívem, de attól még jelen van, és ez elég."

"Holnap este bunyó" kacsintott rám, jelezve, hogy ezzel befejezettnek tekinti a témát.
Várakozóan tekintettem Jasperre. Ő mire lesz kíváncsi?