Örök Telihold 7.fejezet - Kimerültség

Twilight Fanfiction

Örök Telihold

7. fejezet - Kimerültség

Bár én lennék a gondolatolvasó... vagy Jasper. Bár tudná mennyire nem értem. Mi a fenét tettem?

"Öhm...én most jobb ha megyek" motyogta Embry kissé morcosan, szégyenlősen fogva még korgó hasát.

Farkaséhes. A neveletlen kölyök kuncogott bennem.Bárcsak hallaná Jasper, legalább elmosolyodna. Már azzal is megelégszem, ha ad egy jelet, hogy tudatában van a létezésemnek.

De Jasper csak állt, némán, mozdulatlanul.

Oh, Jasper! Vegyél már észre!

"Remélem, hamarosan találkozunk!" duruzsoltam mosolyogva.

Mekkora karriert futhattam volna be színésznőként! Menj már Embry! Menj már! Tudnom kell mire gondolt Jasper. Futás!

"Ebben biztos lehetsz. Jacob folyton itt van, így még ha akarnék se lehetnék örökre távol."

Búcsúzóul még integetett. Ez is könnyebben ment mint vártam. Szoknom kell a gondolatot, hogy a vérfarkasok a barátaim. Ez az érzés egyszerűen idegen.

Mikor Embry elég messze járt, és Jasperrel lassan közeledtünk a ház felé, nem bírtam tovább.

"Jasper? Kérdezhetek valamit?"
"Gyakorlatilag ez már egy kérdés, de igen. Persze."

Poénkodik. Most akkor nem haragszik? Ki érti a férfiakat...?

"Mire gondoltál azzal, hogy ne játsszak vele? Mármint Embryvel."
"Úgy érted, nem tudod mire céloztam?" húzta fel egyik szemöldökét, tekintete megint óvatos és valahogy kíváncsi volt.

Az ellentétek vonzzák egymást, igaz Alice?

"Nem. Nem tudom. Hiszen mondtam. Nem értelek."
"Tehát nem szándékosan gyakorolsz a farkasokra ilyen hatást?"
"A farkasokra? Hatást? Én? Szándékosan? Tessék?"
"Azt hittem, ez a képességed. Hiszen Jacobot is kizökkentetted a támadásból mikor legelőször találkoztatok. Úgy gondoltam, hasonló hatást tudsz gyakorolni a körülötted lévőkre mint én, csak te kifejezetten egy érzést juttatsz el és kifejezetten a vérfarkasok felé."
"Megnyugtatlak. NEM. Nincs ilyen képességem. Én csak próbálom nem darabokra szaggatni őket és megkedveltetni magam."
"Akkor óvatosan a megkedveltetéssel, Embry majdnem beléd habarodott. Ismered a farkasok szerelembeesési szokásait... Jacob kitekerné a nyakadat, ha az összes farkas utánad koslatna." Angyali arcán démoni vigyor terült szét.
Mégiscsak hasonlít valamiben Alice-re.
"Jól van. Értem. Óvatos leszek" morogtam egy szuszra.

Ekkora hülyeséget. Elegem van a mai napból. Várjunk csak, vajon Renesmeét is el tudom bűvölni?

Futva tettük meg a további utat a házig. Reméltem, hogy valahonnan szereztek egy ágyat Edward régi szobájába, mert nem bírtam tovább. Ez a nap lemerített szellemileg. Az ideút, az első találkozás, vásárlás Alice-szel és kétszeri kurta birok Emmettel, Jacob, vérszomj és Embry... Mi jöhet még?

Olyan gyorsan értük el a bejárati ajtót, hogy szinte be sem fejeztem az utolsó, kusza gondolatomat, amikor megfogtam a modern tervezésű fémkilincset.

Az egész ház kihaltnak tűnt, ami elég érdekes lett volna, figyelembe véve azt, hogy a lakói halhatatlanok és meggyilkolásuk igencsak körülményes.

Érdeklődve néztem Jasperre, aki már a lépcsőn suhant felfelé.

Mi folyik odafent? Nem bírnék ki még több izgalmat. Alvásra volt szükségem. Vagy Renesmeére.
Szinte vonszoltam magam az emeletre. Egyre kevesebbszer pislogtam, egyre nagyobbak lettek a lépcsőfokok, egyre súlyosabbak a végtagjaim. Egy hideg kéz karolt át.

"Nem hittem Alice-nek, hogy elalszol a lépcső tetején. Megint buktam egy fogadást."
A hang és az illat ismerős volt, de beletelt egy percbe, mire rájöttem ki is cipel a ház utolsó szobája felé. Tényleg pihennem kell.

Beszélni próbáltam, de a fejem hátrahanyatlott, mint egy rongybabáé.
Emmett kajánul kuncogott.

Utolsó erőmmel még nyomtam egy barackot sötéten göndörödő fürtös fejére, majd elnehezülten lecsukódtak pilláim.

Szinte egy perc múlva türelmetlenül gyönyörű hangokra ébredtem.

"Mikor?"
"Mindjárt."
"De mégis mikor?"
"Pssszt Emmett, láthatod, már ébredezik."
"Jó reggelt Em!" hallottam Emmett dallamos medvedörmögését.

Hunyorogva néztem rá. Még nem teljesen voltam magamnál. Tényleg kimerült lehettem, már egy éve nem aludtam. Min vigyorog ennyire? Ja igen, elég gyűrött lehet az ábrázatom, ilyenkor vagyok a legemberibb.

"Mióta becézel?" A hangom még rekedtesen csengett.
"Most óta." Jobban vigyorgott mint eddig bármikor. Ha nem lennének fülei, a szája körberöhögné a fejét.

Edward nevetését hallottam a nappali felől.

"Mióta ültök itt?" Nagyon reméltem, hogy nem horkolok...
"Csak egy pár órája."
"Órák." A hangom elgyötörtnek tűnt. A fejemet egy hatalmas, puha, mintás párna alá temettem. Alice. Biztos ő követte ezt el. A párna alól kikukucskálva figyeltem csak meg, hogy milyen csodás helyen is vagyok. Egy hatalmas ágy állt közvetlenül egy nagy üvegfallal szemben. Rengeteg párna és egy hatalmas takaró biztosította a kényelmemet. A párnáim három színűek voltak, ugyanúgy mint a takaróm, mind selyemből. Alice, te nagyzoló.

"Itt az ideje, hogy felöltözz. Látnom kell az arcod, amint körbenézel a gardróbodban."
"Akkor én megyek is" sóhajtotta Emmett és már kinn is volt a szobából.

Menekül a gyáva.

Alice kíméletlenül lerántotta rólam a takarót. Meglepetésemre egy csupa csipke hálóing volt rajtam.
"Mondd, hogy ezt te adtad rám és nem Emmett."
"Mikor elkezdtem lehúzni rólad a ruháid, rémülten rohant el." Izgatottan csengett dallamos hangja.

Lusta mozdulatokkal másztam ki az ágyból. Alice egy mahagóni ajtó felé vezetett, ami a szoba egyik sarkából hívogatott. Eddig észre se vettem, de most már mást nem is láttam. Egy századmásodperc múlva már az réz ajtógombot fogtam. Izgatottan felsóhajtottam és vetettem egy utolsó pillantást Alice kíváncsian gyönyörködő arcára. Benyitottam.