Twilight Fanfiction
Örök Telihold
14.fejezet- Zöld szemű szörnyeteg
Még mindig fojtogatott a keserűség. Hidegen ölelte át a torkomat, ezernyi tűszúrással ingerelve. Ropogtatta a csontjaim a mellkasomban, kiszorítva az összes levegőt a tüdőmből. Fuldokoltam.
Mosolyt erőltettem az arcomra, nem láthatja rajtam mennyire szégyenlem magam.
"Hát igen." Préseltem ki magamból a szavakat. Lazának tűntem, hála a vámpírgéneknek, isteni színész vagyok. Seth úgy nézett rám, annyi furcsa kavargó érzéssel a szemében, amin képtelen voltam keresztülnézni. Nem láthattam őt. Bármit odaadtam volna, csak halljam a gondolatait.
"Siettek? Vagy maradtok még?" kérdeztem Jacobra pillantva. Attól féltem megint valami gyerekes hülyeséget követek el, ha továbbra is Sethre függesztem a tekintetem. De a szemem szinte égett és szúrt amikor elfordultam.
"Leahnak megígértem, hogy futunk egyet a környéken, ha itt végeztünk. Mikor meséltem tegnap rólad mindenki kíváncsi lett. Embry teljesen kisajátított. Úgy beszélt rólad mintha egy valódi természeti csoda lennél, mintha ezer éve ismerne. Tök megkedvelt."
Leah? Az ki? Hallottam egy rövid gurgulázó horkantást, de nem néztem hátra, hogy megtudjam kiből jött. Valahogy tudtam anélkül is. De miért utál ennyire? Miért akarja, hogy ne kedveljenek a barátai? Miért néz rám ilyen furcsa kifejezéssel a szemében? Talán azért utál mert ő olyan fiatal hozzám? Még most kezdett igazán élni. Lányok és hasonlók. A gyomrom belefacsarodott a gondolatba, hogy valakire máshogy tekinthet Seth. De ha ennyire utál, akkor miért volt ilyen kedves az étkezőben? Ilyen szívtelen lenne? Magába bolondít, hogy aztán kegyetlenül kifacsarja a lelkem?
Edward lemondó sóhajtását hallottam a zongora mellől.
Nem. Lehetetlen, hogy Seth ilyen gonosz legyen. Ennyire kegyetlen. Túlságosan kedvesek a szemei, nem tudja ennyire átverni a környezetét. Edward, Bella, Jacob és a többiek nem szeretnék ennyire, átláttak volna már rajta.
Akkor mégis mi oka van rá, hogy ennyire elutasító legyen velem szemben?
"Igen, Embry jó srácnak tűnt." Újjab horkantás. "Egyébként, ha már feljött ez a téma... szeretnék találkozni Quillel."
"Persze. Naná."
"Öhm.. talán beszélnetek kellene vele, hogy tudja mi a helyzet, mielőtt rázúdítjátok ezt az egészet."
"Ugyan már, Quil laza. Tök rendben lesz."
"Azért én szeretném."
Jacob hanyagul rántott egyet a vállán. "Ahogy akarod."
A lehető leglassabban fordultam Seth felé. Odakinnt apró cseppekben szemerkélni kezdett az eső, az egész környéket vizes, csillogó réteggel borítva be. Unottan grimaszoltam. Mit lehet ilyenkor csinálni? Általában olvastam ilyenkor, de Forksban szinte folyton esik. A világ összes könyvét kiolvashatnám. Időm mint a tenger.
Dobogó szívek közeledtek a házhoz. Bella az ajtóhoz sietett, vörösesbarna haja puhán lendült meg a hirtelen mozdulattól. Nem voltam benne biztos, hogy kibírom az emberi vér illatát. Persze van az ilyesmiben valamennyi tapasztalatom, de azért ez mégsem ugyanaz. Most már vegetáriánus vagyok. Nem lehet csalni.
"Ő Charlie. Bella édesapja."
Csak idegesebb lettem. Nem bánthatom! Megfeszítettem az összes izmomat.
"A szeme! A szeme!" Alicere pillantottam.
"Szerintem nem gáz. Majdnem olyan mint a miénk." Emmett lazán veszi.
"A majdnem nem elég." Edward korántsem.
"Megoldom." Ahogy kimondtam gyűjteni kezdtem magamba a hőt a szobából, bár nem tudtam működni fog-e. Sokat elvontam Sethtől és Jacobtól is, de ez fel se tűnt nekik. És akkor egyszerre éreztem a fülcimpámtól a lábujjamig, hogy élek. Tényleg élek. Megteremtettem magamban az átlag emberi hőmérsékletet. Csak imádkozhattam, hogy a szemem is emberibb lett. Csukott szemmel hallgattam Bella hangját, ahogy az apját üdvözli, és egy mélyen csengő, reszelős, dörmögő hangot. Éreztem a friss, emberi vér illatát égő szomjúságként a torkomban.
"Bejössz Charlie?"
"Kössz Bells. Sietek. Csak beköszönök."
"Bemutatok valakit."
Bella léptei halkan és dallamosan közeledtek, de Charlie léptei szinte bántották a fülem. Bella a karján Renesmeével Edwardhoz és Jacobhoz lépett.
Amikor a férfi belépett a szobába, az illata még inkább felkúszott az orromba. Tekintete végig futott a bent lévőkön, majd egyenesen rám nézett. Egyszerre tűnt izgatottnak és kíváncsinak, de valami teljesen más is megcsillant a szemében. Megköszörülte a torkát és a kezét nyújtotta.
"Charlie Swan. Bella édesapja."
"És Forks rendőrfőnöke" tette hozzá Bella mosolyogva.
Bevetettem a legelbűvölőbb mosolyom.
"Emmeline Hale. Igazán örülök Mr. Swan" elpirultam.
"Ugyan. Nem vagyok olyan öreg." Hallottam ahogy Emmett emberi fülnek nem hallhatóan kuncog, én elnyomtam a késztetést. "Hívj csak Charlienak."
"Rendben Charlie" kacsintottam rá. Hallottam ahogy a szívverése egy pillanatra felgyorsul és kihagy a lélegzete. Mik ezek az emberi reakciók?
"Khmm. Most mennem kell. Sue Clearwaterhez vagyok hivatalos és még fel kell csípnem Billyt is" azzal sután megfordult és kihátrált a szobából.
"Viszlát kölyök. Emmeline. Majd találkozunk."
Amikor biztosak lehettünk benne, hogy Charlie már nem hallja Jasper megszólalt.
"Hogy voltál képes elpirulni? És mégis milyen színű a szemed? Hogy csináltad?"
"Csak emberi hőt vettem fel."
"Nézz rám." Seth hangjának nem tudtam nem engedelmeskedni. Neked bármit. "Zöld" konstatálta a helyzetet.
Nem igazán tudtam mit mondhatnék. Emberibbnek éreztem magam mint valaha, de valahogy furcsa is volt a helyzet. Képes voltam elpirulni és még a szemem színe és emberi lett. Olyan sok érzés zúgott bennem, sírni tudtam volna zavaromban. Azonnal visszaálltam a normális hőmérsékletemre.
Egy hatalmas tenyér taszított hátba.
"Mit szólnál egy visszavágóhoz?"
Emmett. A pillanat tökéletes.
"Figyelmeztetlek. Nem fogom visszafogni magam" vigyorogtam.
"Hé, azt hiszem megbirkózom vele."
"Ki akar fogadni?"
"Ugyan már Alice, senki nem fogadna ellened." Nem tudtam felfogni, hogy lenne olyan őrült, aki Alice ellen fogad. Ugyan.
"Erre én is kíváncsi lennék. Látni akarom azt a technikát végre élesben is, ahogy elpáholod a nagydarabot."
"De Jacob. A technikám lényege az, hogy farkas ellen harcolok. Az a technika amit Emmett ellen alkalmazok sokban hasonlít rá, de valamennyire különbözik is. Mindig épp az ellenfelemtől függően válogatom meg a mozgásom."
"Ha csak ezen múlik én is kihívlak."
"Ugyan Jake. Nem vagy ellenfél."
"Ne bántsd az én Jacobomat." Renesmee hangja olyan hirtelen hasított a levegőbe dallamos tónusában, hogy rögtön megenyhültem.
"Persze, hogy nem bántom. Jacob csak viccelt."
"Jó, de farkast akarunk látni, nem? Akkor Seth."
"NEM!" a hangom hirtelen csendült olyan fémesen hideg éllel, hogy Jacob széles, vakító mosolya azonnal lelohadt.
"Én is beleszólhatok?"
"Seth az istenért. Nem fogok veled küzdeni."
"Nem is lenne értelme, ha egyszer a többieknek is meg kell majd mutatnod."
"Igazad van. Kiment a fejemből" játszott tovább Renesmee hajával Jacob.
"De egyszer úgyis harcolnod kell velem, hogy megmutasd, hogyan legyünk erősebbek." Tiltakozni akartam, de ő csak folytatta. "Meg kell mutatnod a technikád, és erre ez a legjobb módszer Em." Kapkodni kezdtem a levegőt és ha lehetséges lenne a szívem kiugrott volna a helyéről. Már ő is becéz. Ha nem lennék már úgymond matuzsálem és nem tanultam volna meg kontrollálni magam, akkor a nyakába vetném magam. Vagy körbetáncolnám miközben sikítozom a boldogságtól. De aztán jeges zuhanyként érte el a gondolat boldogságtól túlcsordult agyamat. Harcolni? Sethtel? Egy hajszálát se tudnám bántani. Az is kín lenne, ha csak nem látnám mosolyogni.
"Na gyere. A vámpírral rögtön verekedhetsz."
Olyan ingerült lettem, hogy akár helyben letéptem volna Emmett fejét, de ha még nógat is hozzá, nem állok jót magamért.
"Gyerünk" morogtam, miközben kifelé masíroztam az ajtón.
Csak képzelődtem, vagy Seth tényleg vetett rám egy féltő pillantást?
