Örök Telihold 8.fejezet- Csipketenger

Twilight Fanfiction

Örök Telihold

8. fejezet - Csipketenger

Egy teljes másodpercig nem fogtam fel mit is látok.

Pazar ruhaköltemények, ezernyi selyem, milliónyi csipke, száz és száz csillogó, fénylő pontocska. Éreztem az összes ruha illatát, érzékeltem az összes anyagot, mintát, színt...

Két takaros sorba rendezve lógtak a fogasokon a ruhák szín, évszak és alkalom szerint rendezve. A baloldali sor végén láttam meg a csodás, zöld ruhámat, alatta egy meseszép magassarkú.

Imádlak Alice!

Végigfutottam a sorokon újra és újra és újra. Szökdécselve kaptam hol az egyik ruhához, hol a másikhoz. Minden ruhát megtapogattam, minden cipőt megcsodáltam, minden táskát megsimogattam. Minden övet, ékszert alaposan megvizsgáltam. A két sor között leghátul, egy hatalmas szekrény állt, legalább akkora mint amit Alice szobájában láttam.

"Nézz be oda is" duruzsolta Alice, aki még mindig kitörő örömömben gyönyörködött.
Ahogy meghallottam a hangját, eszembe jutott, hogy mindezt neki köszönhetem. Égnek emelt kezekkel, sikítva rohantam Alice felé, aki bár meghökkent, de nem ugrott el. Kíméletlenül megölelgettem. Arcomat a nyakába fúrtam, karjaimmal átfogtam vállait. Lehetetlen volt elmenekülnie, de nem is akart. Jéghideg, bársonytapintású ujjaival a hajamba túrt, másik kezével meztelen hátamat simogatta. Testhőmérsékletünk két foknyi különbséget mutatott, javamra. Nem elég, hogy a rajtam lévő ruhadarab egy merő csipke, de még hihetetlenül kivágott is.Belenéztem a tükrök egyikébe ami teljes alakunkat megmutatta. Hirtelen mindössze 20 tükröt számoltam össze, mind különböző méretű és más más helyen fellelhető.

Két eszményi, hófehér alakot láttam, amint kecsesen és bensőségesen egymást ölelik. Az egyikük hollófekete haja rövidre nyírt tincsekben meredezett szanaszét, a másik hosszú, rendezetlen hullámai a háta közepéig értek. A koboldszerű vámpír kedves tekintete találkozott az enyémmel.
Nehezemre esett, de elengedtem és a hatalmas szekrény felé lépkedtem, úgy éreztem magam, ahogy a menyasszonyok érezhetik az oltár felé haladva.

Kihúztam a legalsó fiókot. Fehér csipke.
Kihúztam a következőt. Vörös és fekete csipke.
Majd a harmadikat. Rózsaszín és kék csipke.

"Alice, nem választhattál volna kevésbé kacér fehérneműket?"
"Nem tetszik?" hangja incselkedőnek tetszett, sem mint kétségbeesettnek.
"Mindegyiket imádom. De ezt te tudtad előre."
"Naná! De nézd meg a legfelső fiókot is!"

Lemondóan vigyorogva húztam ki az utolsó fiókot, ami meglepetésemre ketté volt osztva, egyik felében fésű és kis kézi tükör, a másikban áttetsző, csillogó, sokat mutató hálóingek.

Mikor lesz szükségem ennyi tükörre? Mikor kell nekem ilyen ledér hálóruha?

"Alice" hangom egyszerre tűnt meglepettnek, izgatottnak és durcásnak.
Kivettem az egyik hálóinget.
"Tudsz valamit amit én nem?" kérdeztem félig felvont szemöldökkel.
"Jajj Emmeline, csak nekem sohasem volt szükségem ilyesmire és végre vásárolhattam. De ha nem tetszik, nekiadom valakinek..."
Legyőzött. Ilyen álszomorú szemek ellen semmi esélyem. Meghajlok nagyságod előtt Alice.
"Győztél" motyogtam kelletlenül, mire ő a nyertesek örömével csilingelve felnevetett.
"Kapj magadra valamit! Nemsokára vendégeink jönnek."
"Kik?"
"Vérfarkasok."
"Ezt te honnan tudod? Én úgy tudtam nem látod a farkasok jövőjét, és az se tűnt fel, hogy látomásod lett volna."
"Nem is látom a jövőjüket!" hangja bosszúságtól remegett. "Pontosan ez az! Eltűnt az egész család jövője. Ez kiborító." Halántékát masszírozva táncolt ki a szobából.

Kinéztem a gardróbból az üvegfalon át a szabadba, sütött a nap, biztos voltam benne, hogy odakint tikkasztó a hőség. Belenyúltam a fehér csipkés fiókomba és kivettem egy egyszerűbb darabot. Elsétáltam a nyári ruhákig és könnyed mozdulatokkal magamra vettem egy piros ruhácskát. Kiválasztottam hozzá Alice egyik cipőkölteményét.

Gyengéd kopogást hallottam, majd Rosalie lépett be.
"Igazán csinos vagy." Hangja inkább udvariasnak tűnt, nem hittem, hogy tényleg így gondolja, elvégre ő a legszebb angyal ezen a világon.
"Köszönöm Rose."
"Megengeded?" kérdezte elbűvölően, miközben a felső fiók rejtette gyöngyházfényű fésű után nyúlt.
"Persze."

Nem értettem miért jött. Lassan, finom csuklómozdulatokkal bontotta ki a hajam.
"Kíváncsi voltam, hogy tetszenek-e az új ruháid. Tudod, néhányat én választottam."
"Imádom őket."

Tényleg csak emiatt jött?

"Szóval... Igazából nem csak ezért vagyok itt." Még egy utolsót húzott a fésűvel a hajamon, végül kezével rendezett el még néhány tincset.
"Észrevettem, hogy olyan furán nézel és ..."
"Furán?"
"Hát...olyan mintha elbambulnál vagy ilyesmi..."
"Mert egyszerűen túl szép vagy. Csodálom azt a bámulatos tüneményt ami vagy."
"Ohh" Rosalie arca felderült. "Azt hittem, hogy valami baj van velem. Hiszen Emmettet is megkedvelted, sőt mindenkit. Egy napja vagy itt és egyszerűen imádnak."
"Nem értem mire akarsz kilyukadni Rose. Ha arra célzol, hogy bárki jobban szeret nálad, tévedsz."
Hálásan elmosolyodott. Ez volt a probléma? Buta, buta Rosalie, édes, butus, Rose...
Miért kell folyton a hiúságodat legyezgetni?

Kéz a kézben tartottunk a zongoraszótól hangos nappali felé, ahol Renesmee, Bella és Esme hallgatta Edward játékát.
Épp mikor leértünk fejeződött be a dal.

"Most Esme kedvencét!" Bella hangja dallamosan adta ki a parancsot.
Edward válaszul szelíden elmosolyodott és virtuóz játékba kezdett a hatalmas zongorán. Ilyen kedves, szívemig hatoló, művészi és elragadó dalt még soha ezelőtt nem hallottam.

Vigyázva, hangtalanul az ablakhoz sétáltam és mozdulatlanul, mereven hallgattam a fantasztikusan melengető szerzeményt. Becsuktam a szemem és csak a zenére figyeltem. Nem vettem levegőt. Csak a fülemet és halott szívemet használtam. Egész lényemet átjárta a zene. Mikor a zongora elhallgatott, morcosan pislantottam Edwardra, aki biztatóan Nessie-re nézett.

Tegnap óta is nőtt, már úgy néz ki mint egy hároméves. Vagy valami hasonló. Nem értek a gyerekekhez.

Nessie lassú táncoló lépésekkel siklott felém. Gyönyörködve elmosolyodtam. Gyorsított léptein. Lehajoltam hozzá, megöleltem és a magasba emeltem. Gyermeki arca sugárzott a boldogságtól.
Magamhoz szorítottam, nyakamba fúrta apró arcocskáját. Teste forró volt, de őt nem zavarta, hogy hidegebb vagyok nála. A többiektől megszokhatta, náluk amúgy is melegebb vagyok. Számomra nem létezett más ebben a pillanatban, csakis Ő. Kicsi kezét lágyan a nyakamhoz érintette.

Áram futott végig a testemben és ezernyi színt, alakot és érzést éltem át egy pillanat alatt. Láttam, ahogy kecsesen besétálok az ajtón, ahogy majdnem megtámadom Jacobot, ahogy Nessie-re nézek, éreztem mennyire meg akart érinteni, mennyire ellenállhatatlanul akart mindenhová követni. Nem akartam többé nélküle létezni, olyan lett számomra, mint az emberek számára a levegő. Létszükségletem lett ez a pici lány.

"Szeretlek apróság" duruzsoltam halkan a fülébe. Nem tudtam többet mondani, egyszerűen lehetetlen kifejezni mit érzek iránta. Imádom. Életem értelemet nyert vele.

Válaszul megfogta nyakam és ezernyi villódzó színt láttam, az összes boldog pillanatot, minden érzés átjárta a testemet. Majd két farkas képe jelent meg szemeim előtt. Nessie ettől is boldog volt.

Megfordultam és kinéztem az üvegen. Két hatalmas farkas futott a ház felé, rám se pillantva, az egyikük kisebb, kevésbé fenyegető, homokszínű. Valami furcsa érzés kavargott halott, jeges szívemben. Olyan érzés volt, mintha meg akarna dobbanni.
Csitt buta szívem! Ez már több mint 150 éve lehetetlen.