2009. július 26., vasárnap

Örök Telihold 15.fejezet - Ragadozó pillantások

Twilight Fanficiton
Örök Telihold


15. fejezet- Ragadozó pillantások


Már az ajtóban álltam amikor egy kéz visszafordított a vállamnál fogva. Alice bosszúsan nézett rám és úgy éreztem magam mint egy kisgyerek aki hibát követett el, vagy készül elkövetni, csak azt nem tudja mit. Némán vártam valamiféle fejmosást. De ő egy szót se szólt, hangtalanul fintorogva nézett velem farkasszemet.

"Alice, mi a...?"
"Ugye ezt most nem gondoltad komolyan?" Hangja olyan sértődött volt, amilyennek még életemben nem hallottam. Vagyis inkább ittlétem alatt. De nem értettem. Mi a baja? Emmettet féltené?

"Nem fogom bántani."
"Ahhhh! Nem erről van szó."

Értetlenül pislogtam márvány arcába. Egy másodpernyi néma csönd következett majd egy hisztisnek tűnő ciccentés után a testemre mutatott. Magamra pillantottam és az első meglepetés után bűnbánóan elmosolyodtam. Lenge nyári ruhám nem éppen arra való, hogy újdonsült bátyámat birkózzam le benne.

Mikor látta, hogy tudatosult bennem a malőr karon ragadott és Rosalie társaságában felráncigált az emeletre.

Edward régi szobája valahogy még mindig nem tűnt az én kis zugomnak. Sokkal inkább valami elvetemült luxuslady lakosztályának.

Rosalie gyengéd lökéssel tessékelt be a gardróbba, amely feketelyukként szippantotta be az előttem suhanó Alicet. Szinte vártam valami hangos szörcsenést amikor eltűnt az ajtó mögött, mint amikor a spagetti tűnik el az utolsó szívásnál az emberek szájában. De ő a lehető legnagyobb csendben veszett a szemem elől a semmibe. Vagyis a gardróbba.

Számomra eddig ismeretlen fiókok mélyéről, soha nem látott dobozokban kerültek elő Alice keze nyomán a sportosabb cuccaim. Jó lett volna tudni, hogy egyáltalán vannak. Még egyszer át kell kutatnom ezt a helyet.

Egy sötétkék nadrág és egy fehér póló landolt a kezemben, míg Rosaliéban valamilyen márkás sportcipő. Szélvészként öltöztem át mialatt Alice takaros copfba fogta hullámzó hajzuhatagom.
De a figyelmemet nem kerülték el Rosalie méregető pillantásai. Utolsó mozzanatként belemanővereztem hófehér lábaimat cipőimbe. Vetettem egy kósza pillantást az egyik szemben álló tükörre, amiből egy sápadt félvámpír pislogott rám.

Egy perccel később már Emmettel álltam szemben a simogató esőben., az egész család gyűrűjében. Testünkről halk koppanással ugrottak tovább az esőcseppek, amikor végre tényleg esni kezdett. Vetettem egy pillantást Sethre, remélve, hogy nem veszi észre a szememben a félelmet. Tudom, hogy lehetetlen, de félmeztelenül álldogálni az esőben, nem éppen a legbiztosabb környezet. Nem akarom, hogy megfázzon. Vajon meg tudnak fázni a farkasok? NEM AKAROM, HOGY BÁRMI BAJA ESSEN.

Emmett már elvetemülten vigyorogva mozgatta izmait, amikor egy ismeretlen szag csapta meg az orromat. A testem azonnal megfeszült. Idegen farkas szagát hozta a szél. A többiek nem tűntek izgatottnak. Mindannyian a jövevény felé fordultak. A teste ugyanolyan gyönyörű színekben játszott mint Sethé, alakra karcsú volt, a mozgása kecses, a haja gyönyörűen csillogott. Bőrét vékony vízpermet tette fényessé. Befészkelte a bensőmbe magát valami furcsa érzés. Rágott és feszített, égetett és viszketett. Féltékeny voltam rá. A nő káprázatos volt.

Sethre pillantottam. Ismeri őt? Hát persze, hogy ismeri. Már a gondolattól, hogy ismerték egymást ezelőtt feszített és szúrt a mellkasom. Egy női vérfarkas.

Úgy nézett végig rajtam, ahogy ember még soha. Olyan közönyösen, de mégis valamiféle undorral a szemében, amit nem értettem. Nem tettem ellene semmit. Vagy pusztán az, hogy félig vámpír vagyok elég ahhoz, hogy előítéletekkel viseltessen irányomban?

„Te lennél az új vérszopó?’
„Leah állj le..”- kezdte Jake.
„Úhhh. Bocsiiii.”- válaszolta gúnyosan forgatva a szemét.
„Szóval te lennél Leah?”- kérdeztem csípőre tett kézzel olyan megvetéssel végigmérve, amennyivel csak bírtam, a nevét különös hangsúllyal ejtve, mintha öklendezni kezdenék már a gondolattól is hogy a számra kell vennem.
Válaszul úgy meredt rám, mintha egy pillantásával ölni tudna. Ha nem lennék túlontúl büszke, lehet hogy gyorsan megvizsgáltam volna, hogy nem kezdtem-e el valahol füstölögni, vagy meg van-e még minden végtagom. De álltam a pillantását.

És akkor egyszer csak, hirtelen, minden előzetes figyelmeztetés, apró jelzés nélkül, elmosolyodtam. Nem tudtam mi ütött belém. De én csak mosolyogtam. Hamar vigyorogni kezdtem, amikor megláttam mennyire meglepődik. Vicces arckifejezést öltött.

„Ez a vérszopó Emmeline névre hallgat.”- mondtam és mintegy békejobbként nyújtottam felé a kezem. Nem tudom, hogy csak a megrökönyödés, vagy valami egészen más okból kifolyólag de viszonozta a gesztust, bár a tekintete még mindig nem volt nyugodtnak nevezhető.

„Mit keresel itt Leah?”- kérdezte Jacob, látszólag ügyet sem vetve az előzőekre.
„Idegen vámpír nyomait találtam a szokásos járőrözésem közben.”
„Igen, gondolom Emmeline-ét.”
„Nem. Az a szag másabb volt. Öregebb. Porosabb. Felkavaróbb.”
Jacob arcizmai megfeszültek.
„Ez mikor történt?”
„Alig egy órája.”
„Nem hiszem, hogy aggódnotok kellene emiatt. Persze figyelni fogunk az elkövetkező pár napban, de alapvetően nem jelent semmit. Valószínűleg csak a kíváncsiság hajtotta.” Edward ezt egyenesen Jacobnak címezte, Leah-ra ügyet sem vetve.
„Folytassátok a szokásos járőrözést, de fokozott figyelemmel.”
Jacob hangja furcsán nyugodt és erős volt. Parancsoló. Egészen felnőtt és komoly. Egyszóval cseppet sem Jacobos.

Nem tudtam mi zavar jobban, az hogy Leah leírásából kinek a jelenlétére gyanakodtam, vagy maga Leah. Szinte biztos voltam benne, hogy különleges szál fűzi őt és Sethet össze, csak azt nem tudtam milyen természetű ez a szál. Olyan ideg volt bennem amit azonnal le kellett vezetnem. Emmett egyetlen pillantásomra kaján vigyorral válaszolt.

„Most nagyon elverlek hugi.”
„Én is pont ugyanezt akartam mondani.” Elértem amit akartam. Emmett tüzes szemmel mélyről jövően kacagott.

„Hölgyeim és Uraim! Tegyék meg tétjeiket!” lobogtatott meg egy jegyzettömböt a füle mögé tolt ceruzával Alice.

„Ez érdekesnek ígérkezik”-bökte oldalba Leah Sethet.

Hogy merészel hozzáérni?! Azonnal fellángolt bennem a féltékenység. Emmett pedig azonnal nekem esett és én olyat sóztam a bordájára amekkorát csak tudtam, Leah fejét képzelve a helyére. A mellkasomat szorító érzés azonnal engedni kezdett. Még pár ütés neki és nekem és nyugodtabb leszek mint eddig valaha.

Emmett nem adta jelét, hogy különösebben megérezte volna az ütésem, egy pillanatra abbahagyta a támadást, de utána minden hezitálás nélkül folytatta. Az ökle rettenetes erővel csépelte -szerencsémre a levegőt- amit én csak balerinákat megszégyenítő hajlékonysággal tudtam elkerülni. Sikerült a háta mögé kerülnöm egy rosszul célzott ütése után amikor is a poén kedvéért fenéken billentettem, amit ha jól hallottam Jake és Jazz kitörő nevetéssel fogadott. Kiváncsiságból Sethre pillantottam, aki úgy tűnt cseppett sem értékeli a csínyemet. Emmett azonban kihasználva a figyelmetlenségemet megfogott és teljes erejéből elhajított az erdő felé. Néhány pillanatig hangtalanul repültem a semmi felé, fel sem fogva mi történik, amikor fejjel lefelé háttal telibekaptam egy hatalmas fenyőfát, ami recsegve adott hangot ellenérzéseinek az ilyesfajta behatásokat illetően.

Hátam sajgott pár másodperc erejéig, aztán valami hirtelen ötlettől vezérelve felmásztam az első ágig és onnan rúgtam el magam a győzelmi mámorban úszó bátyám felé. Hosszú métereken keresztül szántottuk fel magunk alatt a talajt, mindenünket beborítva sárral. Ismét Seth arcára kellett pillantanom, de erre nem számítottam. Elszörnyülködve nézett végig rajtunk. Ennyire gyerekesnek találna? Ennyire taszítanám?

Az esőfüggöny lassan teljesen áttetszővé vált, és mindennek friss, nedves illatot kölcsönzött.

2009. június 7., vasárnap

Örök Telihold 14. fejezet - Zöld szemű szörnyeteg


Twilight Fanfiction
Örök Telihold


14.fejezet- Zöld szemű szörnyeteg


Még mindig fojtogatott a keserűség. Hidegen ölelte át a torkomat, ezernyi tűszúrással ingerelve. Ropogtatta a csontjaim a mellkasomban, kiszorítva az összes levegőt a tüdőmből. Fuldokoltam.
Mosolyt erőltettem az arcomra, nem láthatja rajtam mennyire szégyenlem magam.


"Hát igen." Préseltem ki magamból a szavakat. Lazának tűntem, hála a vámpírgéneknek, isteni színész vagyok. Seth úgy nézett rám, annyi furcsa kavargó érzéssel a szemében, amin képtelen voltam keresztülnézni. Nem láthattam őt. Bármit odaadtam volna, csak halljam a gondolatait.


"Siettek? Vagy maradtok még?" kérdeztem Jacobra pillantva. Attól féltem megint valami gyerekes hülyeséget követek el, ha továbbra is Sethre függesztem a tekintetem. De a szemem szinte égett és szúrt amikor elfordultam.


"Leahnak megígértem, hogy futunk egyet a környéken, ha itt végeztünk. Mikor meséltem tegnap rólad mindenki kíváncsi lett. Embry teljesen kisajátított. Úgy beszélt rólad mintha egy valódi természeti csoda lennél, mintha ezer éve ismerne. Tök megkedvelt."


Leah? Az ki? Hallottam egy rövid gurgulázó horkantást, de nem néztem hátra, hogy megtudjam kiből jött. Valahogy tudtam anélkül is. De miért utál ennyire? Miért akarja, hogy ne kedveljenek a barátai? Miért néz rám ilyen furcsa kifejezéssel a szemében? Talán azért utál mert ő olyan fiatal hozzám? Még most kezdett igazán élni. Lányok és hasonlók. A gyomrom belefacsarodott a gondolatba, hogy valakire máshogy tekinthet Seth. De ha ennyire utál, akkor miért volt ilyen kedves az étkezőben? Ilyen szívtelen lenne? Magába bolondít, hogy aztán kegyetlenül kifacsarja a lelkem?


Edward lemondó sóhajtását hallottam a zongora mellől.


Nem. Lehetetlen, hogy Seth ilyen gonosz legyen. Ennyire kegyetlen. Túlságosan kedvesek a szemei, nem tudja ennyire átverni a környezetét. Edward, Bella, Jacob és a többiek nem szeretnék ennyire, átláttak volna már rajta.


Akkor mégis mi oka van rá, hogy ennyire elutasító legyen velem szemben?


"Igen, Embry jó srácnak tűnt." Újjab horkantás. "Egyébként, ha már feljött ez a téma... szeretnék találkozni Quillel."
"Persze. Naná."
"Öhm.. talán beszélnetek kellene vele, hogy tudja mi a helyzet, mielőtt rázúdítjátok ezt az egészet."
"Ugyan már, Quil laza. Tök rendben lesz."
"Azért én szeretném."
Jacob hanyagul rántott egyet a vállán. "Ahogy akarod."


A lehető leglassabban fordultam Seth felé. Odakinnt apró cseppekben szemerkélni kezdett az eső, az egész környéket vizes, csillogó réteggel borítva be. Unottan grimaszoltam. Mit lehet ilyenkor csinálni? Általában olvastam ilyenkor, de Forksban szinte folyton esik. A világ összes könyvét kiolvashatnám. Időm mint a tenger.


Dobogó szívek közeledtek a házhoz. Bella az ajtóhoz sietett, vörösesbarna haja puhán lendült meg a hirtelen mozdulattól. Nem voltam benne biztos, hogy kibírom az emberi vér illatát. Persze van az ilyesmiben valamennyi tapasztalatom, de azért ez mégsem ugyanaz. Most már vegetáriánus vagyok. Nem lehet csalni.
"Ő Charlie. Bella édesapja."
Csak idegesebb lettem. Nem bánthatom! Megfeszítettem az összes izmomat.
"A szeme! A szeme!" Alicere pillantottam.
"Szerintem nem gáz. Majdnem olyan mint a miénk." Emmett lazán veszi.
"A majdnem nem elég." Edward korántsem.
"Megoldom." Ahogy kimondtam gyűjteni kezdtem magamba a hőt a szobából, bár nem tudtam működni fog-e. Sokat elvontam Sethtől és Jacobtól is, de ez fel se tűnt nekik. És akkor egyszerre éreztem a fülcimpámtól a lábujjamig, hogy élek. Tényleg élek. Megteremtettem magamban az átlag emberi hőmérsékletet. Csak imádkozhattam, hogy a szemem is emberibb lett. Csukott szemmel hallgattam Bella hangját, ahogy az apját üdvözli, és egy mélyen csengő, reszelős, dörmögő hangot. Éreztem a friss, emberi vér illatát égő szomjúságként a torkomban.
"Bejössz Charlie?"
"Kössz Bells. Sietek. Csak beköszönök."
"Bemutatok valakit."
Bella léptei halkan és dallamosan közeledtek, de Charlie léptei szinte bántották a fülem. Bella a karján Renesmeével Edwardhoz és Jacobhoz lépett.


Amikor a férfi belépett a szobába, az illata még inkább felkúszott az orromba. Tekintete végig futott a bent lévőkön, majd egyenesen rám nézett. Egyszerre tűnt izgatottnak és kíváncsinak, de valami teljesen más is megcsillant a szemében. Megköszörülte a torkát és a kezét nyújtotta.
"Charlie Swan. Bella édesapja."
"És Forks rendőrfőnöke" tette hozzá Bella mosolyogva.
Bevetettem a legelbűvölőbb mosolyom.
"Emmeline Hale. Igazán örülök Mr. Swan" elpirultam.
"Ugyan. Nem vagyok olyan öreg." Hallottam ahogy Emmett emberi fülnek nem hallhatóan kuncog, én elnyomtam a késztetést. "Hívj csak Charlienak."
"Rendben Charlie" kacsintottam rá. Hallottam ahogy a szívverése egy pillanatra felgyorsul és kihagy a lélegzete. Mik ezek az emberi reakciók?
"Khmm. Most mennem kell. Sue Clearwaterhez vagyok hivatalos és még fel kell csípnem Billyt is" azzal sután megfordult és kihátrált a szobából.
"Viszlát kölyök. Emmeline. Majd találkozunk."


Amikor biztosak lehettünk benne, hogy Charlie már nem hallja Jasper megszólalt.
"Hogy voltál képes elpirulni? És mégis milyen színű a szemed? Hogy csináltad?"
"Csak emberi hőt vettem fel."
"Nézz rám." Seth hangjának nem tudtam nem engedelmeskedni. Neked bármit. "Zöld" konstatálta a helyzetet.


Nem igazán tudtam mit mondhatnék. Emberibbnek éreztem magam mint valaha, de valahogy furcsa is volt a helyzet. Képes voltam elpirulni és még a szemem színe és emberi lett. Olyan sok érzés zúgott bennem, sírni tudtam volna zavaromban. Azonnal visszaálltam a normális hőmérsékletemre.


Egy hatalmas tenyér taszított hátba.
"Mit szólnál egy visszavágóhoz?"
Emmett. A pillanat tökéletes.
"Figyelmeztetlek. Nem fogom visszafogni magam" vigyorogtam.
"Hé, azt hiszem megbirkózom vele."
"Ki akar fogadni?"
"Ugyan már Alice, senki nem fogadna ellened." Nem tudtam felfogni, hogy lenne olyan őrült, aki Alice ellen fogad. Ugyan.
"Erre én is kíváncsi lennék. Látni akarom azt a technikát végre élesben is, ahogy elpáholod a nagydarabot."
"De Jacob. A technikám lényege az, hogy farkas ellen harcolok. Az a technika amit Emmett ellen alkalmazok sokban hasonlít rá, de valamennyire különbözik is. Mindig épp az ellenfelemtől függően válogatom meg a mozgásom."
"Ha csak ezen múlik én is kihívlak."
"Ugyan Jake. Nem vagy ellenfél."
"Ne bántsd az én Jacobomat." Renesmee hangja olyan hirtelen hasított a levegőbe dallamos tónusában, hogy rögtön megenyhültem.
"Persze, hogy nem bántom. Jacob csak viccelt."
"Jó, de farkast akarunk látni, nem? Akkor Seth."
"NEM!" a hangom hirtelen csendült olyan fémesen hideg éllel, hogy Jacob széles, vakító mosolya azonnal lelohadt.
"Én is beleszólhatok?"
"Seth az istenért. Nem fogok veled küzdeni."
"Nem is lenne értelme, ha egyszer a többieknek is meg kell majd mutatnod."
"Igazad van. Kiment a fejemből" játszott tovább Renesmee hajával Jacob.
"De egyszer úgyis harcolnod kell velem, hogy megmutasd, hogyan legyünk erősebbek." Tiltakozni akartam, de ő csak folytatta. "Meg kell mutatnod a technikád, és erre ez a legjobb módszer Em." Kapkodni kezdtem a levegőt és ha lehetséges lenne a szívem kiugrott volna a helyéről. Már ő is becéz. Ha nem lennék már úgymond matuzsálem és nem tanultam volna meg kontrollálni magam, akkor a nyakába vetném magam. Vagy körbetáncolnám miközben sikítozom a boldogságtól. De aztán jeges zuhanyként érte el a gondolat boldogságtól túlcsordult agyamat. Harcolni? Sethtel? Egy hajszálát se tudnám bántani. Az is kín lenne, ha csak nem látnám mosolyogni.


"Na gyere. A vámpírral rögtön verekedhetsz."
Olyan ingerült lettem, hogy akár helyben letéptem volna Emmett fejét, de ha még nógat is hozzá, nem állok jót magamért.
"Gyerünk" morogtam, miközben kifelé masíroztam az ajtón.
Csak képzelődtem, vagy Seth tényleg vetett rám egy féltő pillantást?

2009. június 2., kedd

Örök Telihold 13.fejezet - Égő


Twilight Fanfiction
Örök Telihold

13. fejezet - Égő

Beleremegett a lelkem a gondolatba, hogy végre megmutathatom mit tudok. Edwardra pillantottam, majd Jacobra, vetettem egy futó pillantást Emmettre hogy lázas tekintetem megállapodhasson Seth tarkóján. Kezem még mindig a vállán nyugtattam és ő továbbra is lágyan simogatta.

"Fordulj felém kérlek."
Seth eleget tett a kérésemnek, bár egy pillanatra összerezdült hangom hallatán. Vagy csak én képzelődöm? Hátrafordult a sokat megélt, ódon széken.

Ha bármi kétség merült volna fel bennem a mellkasomat szétfeszítő, kavargó érzésekkel kapcsolatban, azt az arcára vetett egyetlen pillantás eltörölte. Csodás mélybarna szemei olyan kedvességet sugároztak, amit senki sem tudna felülmúlni. Hagytam elkalandozni követelődző szemeim fantasztikus barna bőrén, fiatal vonásain. Tekintetem arcáról a nyakára esett. Elképzelhetetlen késztetést éreztem hogy megcsókoljam a hívogató hajlatot.
Vagy inkább harapnám?
Gondolataimból Jasper torkának karcos köszörülése riasztott fel. Elnéző mosolyába szinte belepirultam.

"Tűzzel könnyebb lenne, de így is menni fog" dörmögtem az orrom alá. "Bár fárasztó lesz" tettem hozzá kelletlenül.
"Csináld már!"
Emmett ingerült baritonja mosolyra késztetett. Hogy lehet valaki ennyire türelmetlen vámpír létére?

Felfordítottam a bal tenyerem és erősen koncentráltam, hogy elég hőt képezzek. A levegő lassú táncba kezdett a felszálló meleg levegőtől.
"Fantasztikus. Saját hősugárzónk van. De hoppá! Teljesen szükségtelen..." dünnyögte Emmett.
Megmutattam az ördögibb mosolyom.
"Szóval te vagy az önként jelentkező."
"Pfuh. De betojtam." legyintett le.
Emmett széke alá koncentráltam a felhalmozott hőt.
"Mondd tökfilkó" kezdtem cinkosan. "Mit csinál a meleg levegő?" Ekkor Emmett már egy méterre lebegett a földtől.
"Ez érdekes. Tudsz vele tüzet gyújtani?"
"Megmutatom Carlisle."

Ismét a bal tenyeremre koncentráltam, hogy elég hőt képezzek. Emmett nagy reccsenés közepette puffant székével a padlón. "Höh. Rám fér egy diéta."
"Nem elég a mostani?" vigyorgott kissé keserűen Jasper.
Becsuktam a szemem. Ilyen szoba-hőmérsékletű környezetben, ahol nem vonhatok el hőt semmitől, csupán saját erőmből teremtem meg azt, elég kimerítő. Úgy tűnik megint aludni fogok.
Fárasztó Cullenek.

Éreztem, ahogy valami egészen forró nyaldossa a tenyerem. Egy újabb, utolsó hőhullámmal fejeztem be a folyamatot. Erőt vett rajtam a fáradtság. Kinyitottam a szemem és a kék lángjaimra pillantottam. Szemekben elismerés csillogott.
Olyan boldog voltam akár egy újdonsült lottómilliomos.
"Kék?" hallottam végre az első szót magánszámom óta. Bár Jacob értetlen horkantása nem tudom, hogy egyáltalán szónak számít-e.
Annyi értelemmel a szemében pislogott rám akár egy hal.

"Kedélyállapotom határozza meg a színét. Már ha az érzelmeimet is belekeverem. Elég furcsa az egész. De az akaratommal befolyásolni tudom az alakját is."
Sethre pillantottam. A lángjaim azonnal aranyszínűre festődtek és egy apró, bozontos farkaskölyök képére formáltam. Körbefutotta az étkezőt a levegőben, kellemes meleget hagyva maga után, majd Seth vállánál semmivé foszlott.

Fáradtan sóhajtottam fel. Megtartani a lángokat vagy hőt elvonni gyerekjáték.
Megteremteni azt... borzalmasan kimerítő.

Minden gondolatom a nappali sokkal kecsegtető, pihe-puha kanapéja körül forgott.
Csak egy kicsit leülök. Csak egy kicsit pihenek. Éppen hogy lehajtom a fejem.
Botladozva, lajhárgyorsasággal indultam el a nappali felé. Hol marad ilyenkor a vámpírgének által örökölt kecsesség?

Ismeretlen forróságba burkolódzott a testem.
Nem! Nem akarom! Nem égethettek el!
Tiltakozni akartam, de amikor kinyitottam a szemem rájöttem, hogy csak Seth támogat a célomhoz.
Végigsimítottam erős karján amire félig nehezedtem. Milyen erős!
A cselekvés reflexszerű volt, önkéntelenül értem a duzzadó, feszes izomköteghez.
"Köszönöm." suttogtam alig hallhatóan mielőtt elszenderedtem volna a kanapén Seth libabőrös karjának látványával.
Túl hideg vagy te lány.

"Szerinted elengedi valaha?"
"Életemben nem láttam még ilyet."
"Az ujjai teljesen lefejthetetlenek."
"Egy százasba hogy elengedi mielőtt felkel" hallottam Emmett hangját.
"Tartom."
"Egy ezresbe, hogy két percen belül felkel és elengedi" csilingelte Alice. " Jazz győzött."
"Akkor egy százasba, hogy bekékül."
"Tartom." Jasper elég rugalmasnak tűnik.
"A farkasok nem igazán kékülnek."
"Alice te ne szólj bele!"
"Hagy kopasszam meg Emmettet."
"Csak fél órája alszik." Seth hangja aggódó volt. Le akar magáról vakarni?
"Bízz bennem már csak egy kicsit kell várnod" nyugtatta Alice.

Résnyire nyitottam a szemem.
Az első dolog amit láttam Seth füle volt. Volt más furcsaság is. Valami volt a kezemben.
"Oh" engedtem el hirtelen Seth csuklóját.

"Na!" Jasper és Emmett is izgatottan vizsgálta szabaddá lett csuklót.
"Semmi nyom" hangzott Emmett diadalittas hangja.
"Nem szorította erősen, csak annyira, hogy ne tudjak menekülni."
"Tényleg?" hangom majdnem elcsuklott a torkomat mardosó szégyentől.
"Akkor kaptál el miután leraktalak és arrébb akartam állni."
"Sajnálom." Belenéztem Seth csodás barna szemeibe.
Hogy voltam képes rögtön ilyen gyerekes módon viselkedni... még ha nem is tudtam róla?

2009. május 31., vasárnap

Örök Telihold 12. fejezet - Kíváncsiság 2.


Twilight Fanficiton
Örök Telihold

12.fejezet- Kíváncsiság 2.

Jasper behunyta csodás, szigorú szemeit és sátort formált jéghideg ujjaival. Ezernyi apró, ezüst sebet láttam bőrén. Hányan próbáltak már megölni Jasper? Milyen erővel bírsz, hogy mindezt túlélted?
Lassan kinyitotta szemeit és tekintete azonnal az enyémre talált.
"Megengedsz nekem két kérdést?"
"Akár hármat is."
Ne húzd az időt Jazz. Érzed, milyen nyugtalan vagyok, ne kínozz...

"Ki volt az a mester akit emlegettél? Hiszen mindannyian láthattuk, hogyan is harcolsz. Emmett legyőzéséhez nem elég a nyers fizika erőd. A technikádra lennék kíváncsi."
"Szökésem előtt körülbelül 25 évig tanultam ezt a technikát, amit kifejezetten a számomra alkottak meg és kifejezetten egyfajta ellenség ellen."
"Miféle ellenség?"
Sethre és Jacobra pillantottam, rettegve.

"Emlékszel még, hogy hogy reagáltam amikor először találkoztunk Jacobbal? És Embryvel?"

Jacob olyan fejet vágott, mint akit péklapáttal vágtak tarkón. A csend teli volt feszültséggel, elkalandozott gondolatokkal.

Seth nem nézett rám. Tudtam. Túlbecsültem az érzéseit.

"Ha ez számít,"-kezdtem kissé remegő, halk hangon- "soha nem öltem ezzel a technikával."
Jasper továbbra is mélységes nyugalommal, bölcs szemekkel figyelt. Alicere néztem segítségért esedezve, de Jasper megtörte a csendet.

"A másik kérdésre még nem adtál választ."
Nem utáltok még eléggé? Kétségbeesésemben sírva nyöszörögtem volna a padlón.
"Caius." suttogtam lecsukott pillákkal, mintha magának az ördögnek gyűlöletes neve szűrődne ki ajkaim között.
Valaki nyugalmat erőltetett rám. Köszönöm Jasper.

Ettől féltem. Féltem? Rettegtem. A kérdések végére sem érünk, előbb kidobnak az otthonukból, Seth se szeret már, Alice és Emmett is undorodik tőlem.

"Ne légy már ilyen ostoba!" Edward hirtelen jött ingerült mordulása úgy ért, akár egy váratlan villámcsapás.
"Mindenki takargat valamit a múltjából." Esme hangja lágy és megértő volt. Hogy képes valaki ennyire szeretni?

Drága Esme.

"Ez tényleg nem jelent semmit." Bella hangja hasonló érzelmekkel volt tele mint Esmeé.

Mivel érdemeltem ki ennyi szeretetet?

Jacob mélyről jövő, karcos morgást hallatott.
"Ha jól értettem, téged vérfarkasok ellen képzett egy olyan olasz fickó." Arca összpontosításról árulkodott.
"Igen." Tehát egy lény unszimpátiáját sikerült kivívnom. És ha Jacob utál és el fog kerülni, Seth is követni fogja. Látom Jacobon, hogy született alfa.

De Jacob felderült.

Olyan lehetetlenül viselkednek ezek a vérfarkasok. Ki érti őket? Minden épeszű bundás négylábú a teremben utálna. Ez meg vigyorog.

"Király." Éreztem, ahogy az arcomra kiül a megrökönyödés. Jobban teszem, ha figyelmen kívül hagyom Jacob megjegyzéseit. Teljesen összezavar. Vagy épp ez a célja?

"Nem utáltok?" kérdeztem szinte rosszallóan. Fel voltam rá készülve- vagy legalábbis ezzel áltattam magam-hogy rövidúton kidobnak innen. Erre ők teljesen másképp reagálnak.

"Ostoba"- hallottam Edward dallamos búgását.
"Már mondtad."
"De ha egyszer ilyen gondolataid vannak."

Kedves Edward! Ha nem hallgatóznál folyton a fejemben, esetleg megkímélhetnéd magad- mint már mondtad-ostoba gondolataimtól. Tehát a jövőben ha lennél szíves...
Gondoltaimat megspékeltem némi dühödt fújtatással és gyilkos pillantással.

De Edward csak nevetett.
"Sajnálom, de túlontúl szórakoztató."
Örülök, hogy legalább te jól mulatsz. Dühöngtem magamban, de nem tudtam elfojtani felszínre törő mosolyom.

Edward a szertelenebbik húgára pillantott.

"Szeretsz engem Emmeline?"- Alice hangja gyermeki izgalomtól volt meleg.
"Hát, hogy a fenébe ne."-bukott ki belőlem a válasz, bár Alice cinkos mosolya láttán kezdtem kissé kételkedni, hogy nem tervelt ki valami cseppet sem helyénvalót, amire épp most készül rávenni. Mintha a halálos ítéletemet írtam volna alá.

"Akkor ugye utazgatsz majd velem?"
"Persze Alice." Csak ennyi? Rám hoztad a frászt. Hogy képes egy ilyen apró, törékeny lény ennyi félelemet kicsalni belőlem?

"Elmondod hol jártál már?"
"Nem túl hosszú a lista. Volterrában születtem és jó darabig ott is éltem, bár volt pár szökésem, pár évig sikeresen bujkáltam Belgiumban, majd Angliába szöktem."
"Megjegyeztem. Most úgyis Afrikába vágyom."
"Na de Alice. A nap!" hallottam Bella ijedt hangját, amihez csatlakozott Esme hirtelen felerősödött szuszogása és Rosalie elkerekedett szemei, Emmett elismerő ciccentése.

"Nem lehet akadály." Alice hangja mindenkit meggyőzött. Már van terve.

Jacob elmélázva bámulta Alicet, bár biztos voltam benne, hogy nem látja. Pedig kíváncsi vagyok az ő kérdésére. Valaki megrúghatta az asztal alatt, mert egy tompa puffanás- talán sípcsontrúgás?- után visszatért a valóságba egy fájdalmas nyögéssel.

Hatalmas sötétbarna szemeivel egyenesen a szemembe nézett.

"Megtanítanád nekünk a technikád lényegét? Kíváncsi vagyok rá, tényleg olyan hatásos-e."
Két levegővételnyi szünet után folytatta.
"És arra is kíváncsi vagyok, hogy az olaszok" - itt érezni lehetett, hogy elnyom valami csípős sértést-"hogy látnak minket."
"Mármint a kutyákat." Pillantott lenézően Jacobra Rose.
Inkább ne menjünk bele, hogy ezek a kutyák tulajdonképpen az én családom is.
"Cicababa ellen nincs valami technikád?"
"Vödör víz."
"Kivel vagy Emmeline?" hallottam Rosalie felszisszenését.
"Én Svájc vagyok."
Rosalie és Jake egyszerre szisszent és horkant fel.

"Bella?" kérdeztem csilingelően nevetve.
"Az édesapádra és az édesanyádra lennék kíváncsi. Meg tulajdonképpen a gyermekkorodra."

A jókedvem egyből lelohadt. Bella rátapintott a témára, amiről egyáltalán nem akartam beszélni. Ha már itt tartunk gondolni sem akartam rá. Főleg azért sem, mert tulajdonképpen ez volt a buta kirohanásom okozója.

"Ha nem akarsz róla beszélni megértem."
"Megígértem. Nem?" De halvány mosolyom és remegő hangom úgy tűnt, nem győzte meg.
"Tehát most értünk a probléma gyökeréhez." Edward hangja olyan tisztán és határozottan csengett, hogy összezuhanni készülő világomban szinte földrengésként hatott.

Seth gyengéden megcirógatta a kezem. Hát mégis szeret?

Mély levegőt vettem, bár semmi szükségem nem volt rá, és mégis.

"Anyám quileute indián volt. Apám vámpír. Őt nem ismertem."

Itt tartottam egy Jacob- lélegzetvételnyi szünetet.

"Mint az várható volt, anyám belehalt a szülésbe. Gyönyörű nő volt, ember létére. Csodás hangja volt. Emlékszem minden szóra amit kiejtett. Halála után, pár nappal egy ismeretlen vámpír talált rám, aki úgy döntött a Volturi elé visz."

Újabb levegővétel.

"A tehetségem miatt Aro rögtön a szárnyai alá vett. De amint kiderül, hogy ki az anyám, Caius új lehetőségeket látott bennem. Valamiféle beteges félelemtől hajtva nevelt fel, taníttatott és dolgoztatta ki velem a tökéletes technikát, amivel bármilyen vérfarkast legyőzhetek. Aro tanított a képességem használatára, Marcus az alapvető műveltségre, Caius pedig a harci technikákra. Többször is megpróbáltam elszökni, mert nem mondanám, hogy kíméletesen tanított volna. Mármint Caius. Aro és főleg Marcus rendkívül kedvesek és türelmesek voltak. Aro természetesen az erőmet akarta maga mellett tudni. Marcus a mai napig nem tudom miért volt velem kedves."

Egy teljes percig csak a farkasok szívverését hallottam.
Úgy tűnt elég információt adtam magamról, mert Edward vette át a szót.
Reméltem megértették a kirohanásom okát. Hiszen most jöttem csak rá, hogy Caius milyen fegyverként nézhetett rám, pedig én szinte apámként rajongtam érte. És csak álmodhattam róla, hogy nem jön értem.

"Te csak most álltál át egy vegetáriánus életmódra, ha jól sejtem."
"Igen."
"De a szemed mégsem vörös. Ez a félvérsége miatt van?"
Megráztam a fejem. "Mikor rájöttem, hogy az emberi étel is ugyanolyan megfelelő, minimalizáltam a gyilkolást."
"Minimalizáltad?"
"Egy évben egy vagy kettő, többnyire beteg vagy bűnös emberek. Nem mintha kibúvót keresnék. Gyilkos vagyok." Hangom hidegen csengett az utolsó szavaknál, élettelenül.
"Attól függetlenül igazán figyelemreméltó a próbálkozásod." Carlisle hangja komoly volt, de igen erős késztetést győztem le, nehogy epésen fölnevessek. Éreztem, hogy komolyan gondolja, de ettől még nem tekintettem magamra másként.

"Seth?"
"Igen?"
"Te nem akarsz kérdezni?"
"Nem tudtam, hogy én is kérdezhetek."
"Bolond kölyök. Te kérdezhetsz csak igazán."
Egy örökkévalóságnak tűnő pillanat múltán szólalt meg elbűvölő hangján.
Egész hátralévő életem során hallgattam volna ezt a mennyei hangot.
"Az édesanyád nevére lennék kíváncsi."
"Az anyám nevére?"
"Azt szeretném tudni, hogy a falkában kinek a rokona vagy."

Rokon? Nekem? Lehet, hogy élnek rokonaim? Kissé beleremegtem a gondolatba.

"Elég lenne a családnév is." Pillantása fürkésző volt. Mintha minden rezdülésemet ismerni szeretné. Mintha az elevenembe látna.

"Ha jól emlékszem Ateara. Igen Ateara."
Seth boldogan fújt egyet. Megkönnyebbült? De mitől félt?

"Hé! Akkor Quil a rokonod!"
Már megint ez a Quil, aki örült annak, hogy farkas, legalábbis Seth ezt mondta. Hát ez sajnos nem családi vonás.
"Várjunk csak! Akkor én is! Quil a másodunokatestvérem!" Jacob arca egészen felvillanyozódott.
Nem tudom örüljek-e ilyen lökött rokonnak? De ismét bevethettem a legelbűvölőbb mosolyom.
"Mielőbb szeretnék Quillal is találkozni."
"Rendben. Repesni fog az örömtől." Seth hangja furcsán morcos volt.
Mit követtem el már megint?

"De előbb... Carlisle?"
"Igen." Összeszorította szépívű szemöldökeit. Biztos voltam benne, hogy a kérdése tényleg érdekes lesz. "A képességedről szeretnék tudni."

"Ó." Biztos voltam benne, hogy valaki rákérdez majd. Kezdtem kétségbeesni, hogy senki sem kíváncsi rá, de Carlisle ezek szerint igen. Talán Edward épp ezért nem kérdezte meg. Tőle számítottam rá. Edwardra pillantottam. Némán bólintott.
Csaló. Az összes kérdésedre választ kaptál.
Válasza csupán egy szemkápráztató mosoly volt.

"Azt kell, hogy kérdezzem, mondjam vagy mutassam?" Hangom meglepően cinkos volt, mosolyom a teljes fogsorom megmutatta. Láttam, ahogy Emmett ugyancsak hasonlóan vigyorog. Edward mohón tekintett rám, de nem adtam meg neki az élvezetet, hogy a képességemre gondoljak. Esme Carlisle arcát fürkészte, Seth pedig gyengéden simogatta tovább a kezemet. Jacob közelebb hajolt felém, mintha azzal is hamarabb hallaná meg válaszom. Rosalie továbbra is úgy festett mint egy valódi dáma, némi izgalommal a szemében. Bella szemeiben különös fény csillant. Egyedül Jasper tűnt nyugodtnak.

2009. április 25., szombat

Örök Telihold 11.fejezet - Kíváncsiság


Twilight Fanfiction
Örök Telihold

11.fejezet- Kíváncsiság

Idegesen ültem le az asztalhoz. Remegtem volna, de hirtelen ötlettől vezérelve mégis felálltam és járkálni kezdtem. Jasper összehúzott szemöldökkel figyelte minden mozdulatom.

"Kérlek" könyörögtem topáz szemeibe mélyedve.
"Próbálkozom" hangja türelmetlenül csengett.

Mind ott ültek az antik étkezőasztalnál, kivéve Renesmeét.
"Hol... ?" kezdtem a kérdést.
"Elment" hallottam Edward hangját.
Bella egy vastag könyvvel a kezében bűnbánóan nézett rám.
"Úgy gondoltam, hogy jobb ha nincs itt, ha esetleg valami olyasmi hangzik el... és Charlie is szerette volna látni."
"Charlie?"
"Az apám."

Folytattam a járkálást. Talán jobb is, hogy nincs itt, bár sajnálom is. Ő biztos meg tudna nyugtatni.
"Alice, mindent elmondtál?"
"Igen, naná!"
"Akkor kezdhetjük. Balról jobbra. Esme kezd. Nem kell finomkodni, teljesen őszinte leszek."

"Nem kell ezt csinálnod" fogta meg a kezemet forró kézfejével Seth.
Nyugodtabb lettem.

"Szeretném."
"Dehogyis szeretnéd. Csak rád kell nézni" mondta cinkosan vigyorogva.
"Csak izgulok."

Féltő tekintete minden kétségemet elmosta. Elég erősek az érzései ahhoz, hogy az igazsággal együtt is szeressen.

"Minden rendben lesz" mondtam sokkal inkább magamnak mint neki.
"Esme?" hangom engem is meglepett. Erős volt, elszánt és gyönyörű. "Kérdezhetsz bármit."

Nem jött válasz. Becsuktam a szemeim. Harminc másodpercet vártam, hallgattam Seth és Jacob szívének ütemes dobogását.
Emmett dobolni kezdett az ujjaival. Türelmetlenek vagyunk?

Esmére pillantottam. Mozdulatlanul nézett maga elé, mint aki épp nem közöttünk jár.
"Még nem döntöttél?" nyugodt megértéssel ejtettem ki minden egyes szót.
"Sajnálom." Gyönyörű tekintete bocsánatért esedezett.
"Ugyan már" legyintettem. "Várhatunk még pár percet, addig a többiek is eldönthetik."

Csukott szemmel Seth vállaira tettem a kezem. Éreztem ahogy libabőrös lesz. Megpróbáltam elkapni, de utánanyúlt és megcsókolta.

Hogy lehetnék én a legtökéletesebb pár a számára, ha egyetlen érintésemet se bírja ki? Ha egy apró csókomtól is a hideg rázná? Hogy szerethet egy gyilkost? Azt, aki ártatlan emberek vérét szívta mértéktelenül míg hozzá nem szokott az emberi étel ízéhez? Hogy lehetsz ilyen vak Seth? A szerelem vak és süket és érzéketlen? Nem erről az érzésről tartják, hogy a legfelemelőbb, legcsodálatraméltóbb, legönzetlenebb és önzőbb érzés az egész világon?

"Eszembe jutott egy" szakította félbe kétkedő kérdéseim özönét Esme.
"Halljuk."
"Szóval... voltál már szerelmes?"

Seth teste megremegett és vetett rám egy hanyagnak szánt oldalpillantást.

"Egyszer. Régen."
"És mi történt?"
"Meghalt."
"Úgy értsem ember volt?"
"Nem. Fantasztikus vámpír volt. De mikor a mesterem rájött, hogy egymásba szerettünk, félt, hogy elvonja a figyelmem a tanulástól, hogy elhagyom őt... így végzett vele."
"Ez szomorú."
"Az élet megy tovább. Vagyis az öröklét."

Hangomban egy csepp szomorúság se bujkált, ami miatt mardosott a bűntudat. Tényleg ennyire boldog lennék, hogy minden más érzés el sem hatolhat fagyos szívemig?

"Te jössz Rosalie. Én megkaptam a válaszom. Még többet is" hallottam Esme bársonyos hangját.

Rosalie hátradobta csillogó szőke fürtjeit majd szelíd hangon kérdezett:
"Nem akartál soha ember lenni?"

A kérdés meglepett. Soha nem akartam ember lenni. Soha nem voltam az. Nem tudom, milyen halandónak lenni, úgy élni.

"Nem. Soha. Képtelen lennék rá."
Most Rosalie-n volt a meglepődés sora.
"Soha?"
"Soha de soha. Nem tudom, hogyan kell."
"És ami a halandósággal jár?"
"Mire gondolsz?"
"Gyerekekre" hangja annyira megtört és mégis annyira gyönyörű volt és olyan valószínűtlen volt tőle. Ennyi vágyat még soha nem hallottam egyetlen szóban.

Hogy én mint anya? Erre se gondoltam még soha. Anya? ÉN? ANYA? Egy gyerek?

"Úgy érzem, én magam vagyok a gyerek. Lehetetlenül rossz anya lennék."
"Ezt te sem gondolhatod komolyan" szólt közbe Bella.
"Infantilis anya lennék."
"A kor nem akadály. Én is fiatalnak tartom magam az anyasághoz, de minden percét élvezem. És nem tartom magam rossz anyának."
"De te valószínűleg mindig is komoly voltál. Míg én... soha."

"Én jövök! Én jövök!"
Emmett szokásszerűen kimondja amit gondol, mérlegelés nélkül.
"Tessék Emmett?"
"Engem az érdekel, hogyan tudtál legyőzni?"
Olyan kiszámítható vagy.
"Egy vámpír annál erősebb, minél több benne az emberi vér. Én félig ember, félig vámpír vagyok. A vérem ugyan nem kering a testemben, mivel nem dobog szívem, de attól még jelen van, és ez elég."

"Holnap este bunyó" kacsintott rám, jelezve, hogy ezzel befejezettnek tekinti a témát.
Várakozóan tekintettem Jasperre. Ő mire lesz kíváncsi?

2009. április 16., csütörtök

Örök Telihold 10.fejezet -Ebéd

Twilight Fanfiction
Örök Telihold

10.fejezet - Ebéd

Élveztem a futást Seth-tel és Edwarddal. Jólesett nézni őket, ahogy igazodnak egymás mozdulataihoz, versenyeznek, elmerülnek a sebesség mámorában. Meglepő érzéseket produkált bennem Seth. Egyetlen pillantásával felkavarta az egész világomat. Életemben először vagyok szerelmes, és milyen lehetetlen érzés! Egyszerre borzasztóan boldog és kíméletlenül elszomorító. Boldog vagyok, mert viszont szeret és velem van, de ha egy pillanatra is szem elől tévesztem, a hiánya olyan űrt okoz bennem, amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik.

És még egy érzést megtapasztaltam. Valahányszor Edwardra figyelt és vele szórakozott, mellőzöttnek éreztem magam. Irigyeltem minden pillanatot amit nem velem töltött. Irigyeltem az összes Cullent, az összes farkast. Irigy voltam Forksra és La Pushra, az összes lakosára, mert előttem megismerhették őt. Rá kellett jönnöm, féltékeny vagyok a világra.

Csak két órába telt visszaérni a házhoz. A déli hőség álmosító jeleit fedeztem fel a tikkadt Seth-en, aki amint a Cullen házhoz értünk,egy bokor mögött átalakult, majd elrohant a család konyhájába. Tisztán lehetett hallani minden egyes kortyot amit lenyelt.

Szégyenkezve léptem be. Olyan hülye voltam! Micsoda ostoba kirohanás volt ez tőlem! Muszáj kiengesztelnem őket.. és már van is egy ötletem.

Miért is lepődtem meg amikor megláttam Alice-t a lépcsőn letáncolva elém sietni?

"Nekem tetszik az ötleted, szólok a többieknek és kezdhetjük is!"
"De Alice!" mindig elfelejtem, hogy a jövőbe lát." Máris?"
"Igen. Mire várjunk?"
"Öhm, oké rendben, csak tudod... megéheztem."
"Úgy érted szomjas vagy?"
"Nem, éhes."
"Ohh,." Szemmel láthatóan megleptem. Megint.
"Alice, most hogyhogy nem zavarja a képességed, hogy vérfarkasok vannak a házban?"
"Nem látok semmit, az előbb csak rád koncentráltam és magamra, így láttam meg, hogy mire készülsz."
"Bonyolultan hangzik."
"Nehezebb így összeszedegetni a morzsákat, az már biztos. De ne tereld el a szót, hívom a többieket."

Lemondóan felsóhajtottam és legyintettem egyet a kezemmel. A felkavart levegő Alice édes illatát hozta magával, keveredve Jacob és Seth érdes illatával. Mégsem nevezhetem farkasszagnak! Életem, akarom mondani létezésem párjára nem gondolhatok valami büdös dologként!

Nem bírtam magammal, csak egy pillantást hagy vessek rá. Muszáj látnom. Csak egy ici-pici pillanatra láthassam az arcát. Hangtalanul a konyha ajtajához siettem és óvatosan bekukucskáltam.

Seth épp a hűtőt rámolta ki, ami teli volt mindenféle mirelit zöldséggel és nyers hússal. A Cullenek ezek szerint számítanak az éhes farkasok sáskajárására. Mindenfélét pakolt ki, amiket ha mind összeeszi, annak igencsak hasmars lesz a vége.

Minden erőfeszítésem ellenére felkuncogtam. Mellettem Alice jelent meg, aki amint meglátta az ételekkel bajlódó Seth-et angyali kuncogásba kezdett.

Nem kell gondolatolvasás, vagy jövőbelátás ahhoz, hogy tudjam mit fogunk Alice-szel tenni. Szelíd erőszakkal nyomtam a megilletődött, éhező Seth-et az ebédlőasztal egyik székére, miközben Alice kiválogatta az ebéd hozzávalóit. Segítettem főzni és együtt nevetgéltünk valahányszor haragosan követelőzött a farkasom gyomra.

"Mindjárt, mindjárt!" Alice már tűkön ült. Ő lenne az egyetlen türelmetlen vámpír?
"Nagyon jó illata van" szagolt át a vállunk fölött Seth.
"Hé. Helyedre. Nem mész innen!"
"Mi vagyok én? Kutya?"
"Nem. Csak neveletlen farkaskölyök."
"Emmeline, kölyöknek nézel?" mélybarna szemei szenvedően csillogtak. Megéreztem a hangjában a szorongást.

Hogyan is tudnék többé gyerekként tekinteni rád? Butuskám...

"Nem nézel ki kölyöknek" mértem végig, " de ha tudnád én milyen idős vagyok..."
"Miért milyen idős vagy?"
"Maradjunk annyiban, hogy többször annyi mint te."
"Nem fogod elárulni igaz?"
"Ilyet kérdezni egy nőtől, szemtelenség."

Színpadiasan felhúztam az orrom, megjátszva a sértődöttet. Hirtelen eszembe jutott valami.
"Elmesélted a többieknek az ötletem Alice?"
"Igen, egy fél óra múlva mindenki itt lesz."
"Miféle ötletről van szó?" kérdezte Seth.
"Emmeline törleszteni akar. Bár erre semmi szükség. Esme már attól a csillagok közt járt, hogy visszajöttél."

Ó, drága, kedves Esme! Túlontúl megbocsátó vagy.

"Törlesztés? Hogyan?"
"Majd meglátod farkaskölyök" feleltem mosolyogva miközben éreztem, hogy a gyomrom bukfencet hány az idegességtől. Minden éhségem elszállt. Egy falat emberi étel se csúszott volna le a torkomon.

"Ebéd!" kiáltotta boldogságtól elragadtatott hangon Alice.
Seth elé pakoltuk az összes elkészített fogást. Levestől a főételen át a desszertig, amikor Jacob viharzott be és ült az asztalhoz. Alice azonnal kerített még egy terítéket.

Bármennyire is ideges voltam, Alice desszertjébe muszáj volt belekóstolnom, de ezért Jacobbal kellett élet-halál villaharcot vívnom. De végülis ilyen édes eperkelyhet még soha nem kóstoltam.

Amint a srácok jóllakottan hátradőltek a székükben, a teljes, csodálatos Cullen család szállingózott be és ült le az asztalhoz.

Jeges zuhanyként futott végig rajtam az idegesség, teljesen megbénultam.

Kezdődik.

2009. április 14., kedd

Örök Teihold 9.fejezet Könnyes kérdések


Twilight fanfiction
Örök Telihold

9.fejezet- Könnyes kérdések

Eltűntek a szemem elől. Nyugalom.
Mi ez az érzés? Valami furcsa villanás a szívemig hatolt.

Kopogtatnak.
Micsoda udvariasság. Mindenki tudja, hogy jönnek, nehéz lenne nem észrevenni...

Renesmee boldogan várta a karomban a szobába lépőket. Először Jacob lépett be, mögötte a világ legkedvesebb szemeinek tulajdonosával.

Letettem Nessie-t, aki kecsesen Jacobhoz táncolt. A másik férfi rám se nézett, nem úgy tűnt, hogy tud a létezésemről.

Éreztem hogy az üvegkalitka amiben éltem megreped és szilánkokra törik. Ott álltam meztelenül, kivédhetetlenül eltelítve egy idegen, soha nem tapasztalt érzéssel, amely egyszerre akart darabokra szaggatni, változtatta meg az egész világom és tett teljes egésszé.

Csillogó fekete haja, akár Jacobé az égnek meredt. Sötét bőre kiemelte csodaszép sötétbarna szemeit. Egész lényéből áradt valami megmagyarázhatatlan érzés, amely nem eresztett. Minden bolygó körülötte forgott, minden napsugár csak őt akarta elérni, minden fűszál érte nőtt.

Ha a világnak egyszer vége szakad vele akarok lenni amikor az utolsó hajnal hasad, vele akarok lenni, amikor leszáll az utolsó alkonyat és nem bánok majd semmit.

Mi ez az érzés?

Jacob a mellkasára emelte Renesmeét majd a barátjához fordult.
"Róla beszéltem" fejével hanyagul felém intett, miközben tekintete még mindig a kis Renesmeén függött.

Az idegen végre rám nézett.

Egy örökkévalóságnak tűnő másodpercig rám meredt. Egészen közel lépett és megérintette a kezem.

"A nevem Seth Clearwater" remegő hangja különösen csengett.
"Emmeline" apró suttogásom izgalommal volt teli.

Hogy lehet valaki ennyire emberi és ennyire tökéletes egyszerre?

"Emmeline Hale" táncolt le Jasperrel az oldalán Alice a lassan zsúfolttá váló nappaliba.

"Hale?" kérdeztem meglepődve.
"Mivel neked is világos hajad van, mint Rosalie-nak vagy Jazznek."
"Emmeline Hale" ízlelgettem a nevem. "Szépen elhagytad a középső nevem."
"Az eredeti családneved is."
"Arra ne legyen gondod. Sosem volt." Mindenki meglepve nézett rám, kivéve Seth-et és Renesmeét, akik valami különös szeretettel figyelték mozdulataim. Kelletlenül magyarázni kezdtem.
"Aki felnevelt nem volt hajlandó anyám nevét adni nekem, apámat pedig nem is ismertem...Muszáj épp most családi ügyeimről beszélni?"
"Nem, természetesen nem." Alice, most az először tűnt úgy, hogy zavarban van.
"Tartozol még nekünk egy nagy beszélgetéssel" emlékeztetett Edward.
"De nem hiszem, hogy épp most kellene elkezdenünk!"

Dühös voltam. Itt áll velem szemben, a kezemet fogva a legszeretetreméltóbb férfi, akit még álmaimban sem láthattam soha, erre ők felhánytorgatják felejteni való múltamat.

"Emmeline, csak még egy kérdés" Edward hangja kételkedően csengett, biztatásért pillantott Jasperre, amit meg is kaphatott, mert ismét megszólalt. Megdermedtem a rémülettől. Rájött.

"Emmeline, ha az anyád halott, akkor ugye ő ember volt?"

Éreztem a kérdésben a másik kérdést.
"Igen." Összeszorítottam az állkapcsomat. Nem kellett volna még megtudnia.

"Csak, hogy biztos legyek benne...bocsáss meg ha tévedek, de az anyád Quileute indián volt?"
"Számít ez?" morogtam.

Mi köze hozzá! Az anyám quileute volt, és?

"De ti épp ez előbb...és mindketten! Jasper érezte és én is végig hallottam mindent!"
"Mindketten?" kérdezte Seth, lelkem visszhangjaként.

"Nem. Ez lehetetlen. Nem!" kitéptem hideg kezemet Seth forró szorításából.

Mindketten? Hogy lehet ez? Anyám nem volt farkas! Nem! Azt tudnám! Akkor már én is rég átalakultam volna! ÉS ÉN SOHA SEM VOLTAM FARKAS! Csak a farkasok képesek... Én nem lehetek farkas! Én félig vámpír vagyok!!!

"Ez igazán érdekes" motyogta Edward Jacob mellől, Renesmee fejét simogatva.

Iszonyatos gyűlölet lángolt fel bennem. Ez nem érdekes! Mintha valami kísérleti nyuszi lennék! Nem! Nem azért születtem erre a világra és képeztek ki, mert valakinek kipattant ez a fejéből.

Edward felkapta a fejét és aranyszínű szemeinek könyörgő tekintete az enyémbe fúródott.

Morgás szakadt fel torkomból. A kezem remegett az indulattól.

Félrelöktem az utamba álló zavarodott Emmettet, feltéptem az ajtót és csak futottam és futottam hosszú, kínzó órákon át.

Bocsáss meg Seth, de én soha sem lehetek a tökéletes pár számodra.
"Bocsáss meg" estem össze és indultak meg könnyeim.

Lám sírni is tudok. Bár sose jöttem volna rá. Bocsáss meg Seth.

Ki tudja mennyi szívszaggató perc után egy jéghideg kéz érintette meg a vállamat.

"Emmeline, sajnálom, hogy megbántottalak. Azt hittem tisztában vagy a dolgokkal." Edward hangja könyörgő volt és én nem tudtam tovább haragudni rá, csak magamra.

"Úgy viselkedtem mint egy neveletlen csitri. Bocsáss meg" rápillantottam könnyeim fátylán át. Mögötte egy homokszínű farkas szűkölve szuszogott.

"Bocsáss meg!" futottam Seth-ez és öleltem meg csapzott, homokszínű bundáját.

Alig hallottam Edward hangját a hátam mögül.
"Nem neheztel rád, mindenki nehezen veszi ezt, Quilt leszámítva."
"Nem tudom ki az a Quil, de én nem vagyok farkas" suttogtam Seth szőrébe és magamhoz szorítottam remegő testét. Már amennyire tudtam.